Hatályba léptek a Schengeni Információs Rendszer megerősítését célzó új intézkedések

Hatályba léptek a migráció, a biztonság és a határigazgatás területén használt Schengeni Információs Rendszer (SIS) megerősítését célzó új intézkedések, amelyek segítségével a határőrök és a rendőrök hatékonyabban követhetik nyomon a veszélyes bűnözőket és terroristákat – közölte a SIS-t kezelő Európai Bizottság (EB) pénteken.

 

Az EB közleménye szerint a megerősített SIS keretében a tagállamok kötelesek lesznek figyelmeztető rendszert bevezetni annak érdekében, hogy a tagországi hatóságok eredményesebben szűrhessék ki a súlyos bűncselekmény vagy terrorizmus miatt körözés alatt álló személyeket.

Hatályba lépett emellett az úgynevezett kiutasítási határozat is, amelynek célja, hogy javítson a kiutasítási határozatok végrehajtásán azoknak az unión kívüli országokból érkezett embereknek az esetében, akik az unió területén jogtalanul tartózkodnak.

A tagállamok hatóságainak kötelező lesz megosztaniuk a tudomásukra jutó tervezett terrorista akciók részleteit a többi tagállammal. Megelőző célú intézkedést kell hozniuk továbbá az olyan gyerekek estében, akiknél fennáll annak a kockázata, hogy elrabolják, vagy bántalmazzák őket, illetve a vészhelyzetben lévő, kiszolgáltatott emberek esetében is.

A SIS-hez jelenleg a határőrök, a rendőrség, a vámőrség, és az igazságszolgáltatási és bevándorlási hatóságok férhetnek hozzá. A reform keretében 2019 végére az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) is látni fogja a tagállamok figyelmeztetéseit. Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget is ellátják a tevékenységét érintő információkkal.

Az életbe lépett változtatások megerősítik a személyes adatok védelmét is azáltal, hogy összhangba hozzák azt az új általános adatvédelmi rendelettel és a bűnüldözés területén alkalmazandó, az adatvédelemről szóló, úgynevezett rendőrségi irányelvvel – közölte az EB.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.