Pharell Williams és Robin Thicke ötmillió dollárt fizethet egy szerzői jogi perben

Robin Thicke és Pharell Williams ötmillió dollárt (1,4 milliárd forintot) fizethet egy hosszú idő után lezárult szerzői jogi perben, amely nagy sikerű számuk, a Blurred Lines miatt indult – számolt be róla a BBC News.

 

A plágiumpert Marvin Gaye családja akasztotta a két híres zenész nyakába még 2013-ban, azt állítva, hogy a Blurred Lines voltaképpen a nyolcvanas évek közepén elhunyt Gaye 1977-es Got to Give It Up című számának másolata.

Gaye családja már 2015-ben megnyerte a pert, de az ítélet ellen Thicke és Williams fellebbezett. Egy kaliforniai bíróság idén márciusban helybenhagyta a korábbi ítéletet, és ennek nyomán most a pénzügyi megállapodás is létrejött.

Thicke, Williams és Williams kiadója, a More Water From Nazareth együttesen 2,8 millió dollárt (795 millió forintot) fizetnek kárpótlásul Gaye családjának. Thicke-nek további 1,7 millió dollárt (483 millió forintot), Williamsnak és kiadójának pedig további 357 630 dollárt (101 millió forintot) kell kifizetnie.

Ezen felül Gaye családja a Blurred Lines jövendőbeli szerzői jogi díjaiból 50 százalékos részesedést is kap.

Az ötéves jogi huzavonát a zeneipar résztvevői végig figyelemmel kísérték, az ágazatban ugyanis az utóbbi években megszaporodtak a plágiumperek.

Marvin Gaye gyermekei – Nona, Frankie és Marvin Gaye III – 2013-ban perelték be a szerzőpárost, mondván, hogy felhasználták apjuk zenéjét a Blurred Lines-ban, 2013 legsikeresebb dalában, amely csak az Egyesült Államokban 7,3 millió példányban kelt el.

A Blurred Linesért a szerzőpáros Grammy-jelölést is kapott és a dal 16,5 millió dollár – Williamsnek és Thicke-nek fejeként több mint ötmillió dollár – hasznot hozott.
Williams és Thicke tagadta, hogy Gaye zenéjét másolták volna, azt azonban elismerték, hogy a két dal hasonlít egymásra.

2015 márciusában az illetékes Los Angeles-i bíróság még 7,4 millió dolláros kártérítést állapított meg, júniusban azonban ezt 5,3 millió dollárra csökkentették.

A tárgyalások alatt a bírói testületek megosztottak voltak az ügyben és a háromtagú fellebbviteli bíróság sem volt egy véleményen. Az egyik bíró, Jacqueline Nguyen szerint a két számnak a dallamában, harmóniájában és a ritmusában is van eltérés, és úgy vélte, hogy az ítélet súlyos csapás lesz a jövő zenészeire és szerzőire, bárhol éljenek is.

Gaye gyermekei viszont a döntést “a zenészek jogainak győzelmeként” értékelték.
Mióta a Blurred Lines-ügy elkezdődött, számos hasonló plágiumper indult neves előadók, köztük Bruno Mars, Ed Sheeran, Mark Ronson, Madonna vagy Miley Cyrus ellen. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.