Párt kapott a Szegedi Vadaspark csupaszpofájú tamarinja

A csupaszpofájú tamarin a Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben mindössze 177 egyedet nevelnek a nemzetközi adatbázis szerint, a faj Magyarországon csak Szegeden látható.

 

Párt kapott a Szegedi Vadasparkban gondozott nőstény csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor), az új hím Angliából érkezett a Tisza-pari városba – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A Szegedi Vadaspark 2012-ben kapcsolódott be az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) fajmegmentési programjába (EEP). Kezdetben két hímet – apát és fiát – gondoztak Szegeden, majd az idősebb példány maradt az állatkertben, és mellé választottak tavaly egy nőstényt.

Az idős egyed egy betegségben még azelőtt elpusztult, hogy a nőstény tavaly decemberen világra hozta volna utódait. Azért, hogy az értékes vérvonalat képviselő, és kölykeit a nehézségek ellenére is gondosan és sikerrel felnevelő nőstény ne maradjon egyedül, a program egy új hímet biztosított. Spike az angliai Colchester állatkertjéből érkezett, majd a kötelező karantén lejárta után, össze is ismerkedett jövendőbelijével, akivel láthatóan jól érzik magukat.

A csupaszpofájú tamarin a Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben mindössze 177 egyedet nevelnek a nemzetközi adatbázis szerint, a faj Magyarországon csak Szegeden látható.

A többi karmosmajomhoz hasonlóan a 430-480 grammos tömegű, 20-28 centi testhosszú csupaszpofájú tamarin is főleg az esőerdők lombkoronájában él, kisebb csapatokban, amelyeket egy domináns nőstény vezet. Csapat többi tagja alárendelt, nem szaporodó nőstényekből, hímekből és utódaikból áll. A csupaszpofájú tamarinoknál – ahogy más karmosmajmoknál is – a hímeknek fontos a szerepe az utódnevelésben, ők azok, akik a legtöbbet hordják, védik a kicsinyeket. Ennek egyik oka, hogy a szülőkhöz viszonyítva nagy méretűek a kölykök, ezért nem tudja az anya ellátni őket egyedül. Nemcsak az apa, hanem az idősebb testvérek is besegítenek, beletanulva az utódnevelésbe.

A latin nevének megfelelően kétszínű, elől fehér, hátul barnás szőrű karmosmajom elsősorban pókokkal és rovarokkal, gyümölcsökkel és a fák nedvével táplálkozik. Ez utóbbi takarmány kiváltására Szegeden kísérleteztek ki egy keveréket, amely rizslisztet, tejport és különféle tápszereket tartalmaz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.