Mi épülhessen a Kolozsvári utcában? – Egyeztetés volt tiltakozó lakók és az önkormányzat között Budaörsön

(Budaörs, 2018. december 7. – Budaörsi Infó) 2018. november 14-én többek között arról is döntött a képviselő-testület, hogy pályázat keretében értékesíti a város a Kolozsvári utcában található, 4002/63-70 és 4002/75-76 helyrajzi számú ingatlanokat, 317,3 millió forintos áron. A környéken lakók viszont aláírásokat kezdtek gyűjteni annak érdekében, hogy ezen a területen ne épülhessen nagy belmagasságú ingatlan. 2018. december 7-én egyeztetést tartottak a budaörsi Városházán az ügyben. A lakók lakossági fórumot szeretnének és azt, hogy a terület besorolása ne változhasson meg. 

 

 

Az előterjesztésből kiderül, hogy a fent említett területek jelenleg „kivett beépítetlen terület” és „kivett út” megnevezésű ingatlanok.

Az eladásra szánt telkek belterületen, az M1-M7 autópályától délre, a Budaörsi Repülőtér közelében, a Kolozsvári utca és a Hosszúréti patak által határolt területen találhatók.

 

kolozsvariutca

 

Az előterjesztésben az áll, hogy folyamatban van az övezeti átsorolás szakmai előkészítése, amely szerint az ingatlan-együttes övezeti besorolása úgy módosul, hogy azon rekreációs, szállás jellegű, szociális-egészségügyi funkció legyen elhelyezhető.

Az Önkormányzattal kötendő külön megállapodás alapján fennáll a szomszédos, 4002/60 helyrajzi számú ingatlanon található K-11. kat. számú termálkút hasznosításának lehetősége is.

A termálkút a 2013. novemberében készült mintavétel alapján 1065 méter mélyről, 800 l/p vízhozam mellett 46°C hőmérsékletű termálvizet biztosít.

 

A szabályozási terv módosítását, a közterületből kb. 600 m² kiszabályozását és a telkek összevonását követően a kialakuló ingatlan területe kb. 7760 m², beépítési mértéke 40%, bruttó szintterületi mutatója 2 m²/m², homlokzat magasság 15 m lenne. Az Ingatlan forgalmi értéke így bruttó 317.330.000,- Ft, amely 27% ÁFÁ-t tartalmaz.

 

A környékben lakók felkeresték szerkesztőségünket is, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot. Nem értik, hogy miért nem lehetett a területet külön értékesíteni, és miért van szükség 15 méter homlokzat magasságú épületre egy lakókörnyezetbe. 

 

 

egyeztetes_kolozsvariutca (2)

 

2018. december 7-ére kaptak időpontot a Kolozsvári utca lakói, hogy egyeztessenek az Önkormányzattal a Kamaraerdőn tervezett beruházással kapcsolatban. Bár először csak egy ötfős egyeztetést terveztek, de mivel nagyon sok helyi lakó jelent meg ezért mindenki részt vehetett a megbeszélésen.

 

egyeztetes_kolozsvariutca (5)

 

Az egyeztetésen az önkormányzat részéről részt vett Csík Edina főépítész, Vágó Csaba, a Polgármesteri Kabinet vezetője, Kisfalvi Péter, Kamaraerdő önkormányzati képviselője és Lőrincz Mihály Műszaki Ügyosztály vezető.

A lakosok mellett képviseltette magát Kamaraerdei Érdekvédelmi Egyesület is.

 

Vágó Csaba köszöntötte a jelenlévőket és felvázolta a jelenlegi tényállást, miszerint a Kolozsvári utcában található, értékesítésre váró terület sorsa nem csupán a lakosok számára fontos, hanem az Önkormányzatnak is. Hozzátette, hogy volt már több terv is a terület hasznosítására, viszont egyiket sem sikerült megvalósítani.

 

kolozsvariutca_vagocsaba

 

Fejlesztésre az Önkormányzatnak nincs forrása, ezért olyan lépést szeretnének tenni, amivel növelni lehet a bevételeket – mondta el a kabinetvezető.

Az Önkormányzat az ingatlanjainak egy részét már eladta, és Vágó Csaba elmondása szerint a fent említett területet is próbálták már külön-külön telekként értékesíteni, eredménytelenül. Ingatlanos cégekkel is beszéltek, viszont ez sem hozott sikert.

Hozzátette, hogy ha külön értékesítenék a kilenc telket családi házakként, akkor az körülbelül 15-20 új közlekedő autót jelentene a környéken. Mivel elmondása szerint markáns építkezési láz van mindenhol, ezért már így is nagyon nehezen tudják a helyi intézmények kiszolgálni az igényeket.

Kifejtette, hogy rekreációs épület kialakításán gondolkodott az adott területen, hogy ki tudják használni a termálvíz adta lehetőségeket.

Viszont azt kérte a lakosoktól, hogy ne aggódjanak mert a jelenleg kiírt pályázat bármikor eredménytelennek nyilvánítható. Ezzel kapcsolatban jövő héten tárgyalni is fog a képviselő-testület, hogy ezeket a lépéseket megtegyék-e.

Ez arra lesz jó, hogy lesz elég idő még egyszer felülvizsgálni az ügyet, és megnézni a telkenként történő értékesítés lehetőségét.

 

egyeztetes_kolozsvariutca (1)

 

Vágó Csaba beszámolója után a kamaraerdei lakosok egyik képviselője Adamecz Péter felvázolta, hogy mi a lakók álláspontja.

Elmondta, hogy a helyi lakók bizalmatlanok és csalódottak. Nem értik hogy miért nem tájékoztatták őket arról, hogy milyen beruházást tervez az Önkormányzat. Bár felkerült a pályázat az Önkormányzat weblapjára, viszont elmondása szerint a lakosok kis százaléka követi nyomon az aktuális pályázatokat.

Példaként a Lévai utcában lévő trafóházat hozta, amiről mi is írtunk korábban, hogy abban az esetben nagyon sokszor hirdették a terület kiadását, viszont a Kolozsvári utcai területnél még csak egy táblát sem helyeztek el, hogy eladó. A problémát abban látták a lakók, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció és sokakban felmerült a korrupció gyanúja is.

 

Vágó Csaba elmondta, hogy ezt a hibát magára vállalja, mert ő úgy ítélte meg, hogy azután lenne érdemes beszélni az adott terület fejlesztéseiről miután már vannak konkrét tervek, hogy legyen miről beszélni, és korrupcióról szó sincs.

 

egyeztetes_kolozsvariutca (4)

 

Összegezve, amit a lakosok szeretnének elérni:

Egy lakossági fórumot, ahol tájékoztatják őket a tervezett fejlesztésekről.

Szeretnék ha az adott terület nem épülne be és továbbra is zöld terület maradna.

Hozzátették, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen forrásokat vontak el az Önkormányzattól. A legrosszabb esetben azzal tudnak 90%-ban még egyet érteni, hogy 9 családi ház épüljön az utcában, és készüljön hatásvizsgálat.

Ezen felül időpontot szeretnének kérni, hogy átadhassák az aláírásokat, amiket a beépítés ellen gyűjtöttek.

 

Vágó Csaba elmondta, hogy lakossági fórumot februárban tartanak majd, továbbá megvizsgálják a telkenként való értékesítés lehetőségét, az aláírásokat pedig bármikor át tudják adni a lakók a hivatalban.

Adamecz Péter kifejtette azt is, hogy nem érti, hogy ha az Önkormányzat attól fél, hogy megnő a forgalom az utcában és ezért nem szeretnének családi házakat, akkor például egy termálfürdő vagy nyugdíjasház esetén nem számítanak megnövekvő forgalomra?

Vágó Csaba hozzátette, hogy bár ez így tényleg nem tűnik logikusnak, ők abból indultak ki, hogy egy irodaház építése esetén nagyobb lenne a forgalom, mint a nyugdíjas otthonnál, hisz ott csak a látogatók és a dolgozók közlekednének.

Elmondta, hogy ő most arra nem tehet ígéretet, hogy a pályázat a megbeszélés után meg fog szűnni, viszont a képviselő-testület újra tárgyalni fogja az ügyet.

Kiemelte, hogy azt is gondolják végig a lakók, hogy ha családi házak épülnek a területre, akkor az azt jelenti, hogy lemond Budaörs a termálvíz felhasználásáról, és egy évről évre adódó gazdasági bevételről is. Ha egyesével adják el a területeket, akkor abból csak egyszer származik bevétel.

A lakosok véleménye ezzel kapcsolatban az volt, hogy körülbelül 50 m3 lehet naponta a termálvíz mennyisége ami a terület alatt van, és ez akár más területen is felszínre hozható lenne. Továbbá arról is beszélt, hogy egy pályázó számára valószínűleg szintén problémát okozhat, hogy pályázik egy területre, majd pedig utána derül ki, hogy nem építkezhet a pályázatban szereplő belmagasságban és még a lakosokkal is egyeztetnie kell.

Felmerült az a kérdés is, hogy vajon megvizsgálta-e az Önkormányzat annak a lehetőségét, hogy ő ruházzon be. Erre Vágó Csaba a Városi Sportcsarnok és Uszoda esetét hozta fel, ami elmondása szerint veszteséges. Ennél az épületnél az önkormányzat vállalta a beruházás és a fenntartás költségeit.

 

budaorsi_sportcsarnok

 

Az egyeztetés eredménye az lett, hogy mindkét fél meghallgatta a másikat és ismét képviselő-testület elé kerül az ügy. Februárban lakossági fórumot is tartanak, ahol a további részleteket tudják majd egyeztetni.

 

Korábbi cikkek a témában:

Képviselő-testületi ülés (Ezen az ülésen szavaztak az adott területről) Ide kattintva megtudják nézni az előterjesztést. 

Kihasználatlan a város természeti kincse – Mi lesz a budaörsi termálkút sorsa?

Kisfalvi Péter régi-új képviselővel bejárást tartottunk Kamaraerdőn

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.