A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot

A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot a kutatók, akik két óceán és egy tenger mind a hét faját, több mint száz egyedet vizsgáltak meg – írta a Phys.org.

 

A Global Change Biology című szaklapban megjelent tanulmány készítői az Atlanti- és a Csendes-óceánból, valamint a Földközi-tengerből kifogott minden egyes egyed gyomrában kimutattak mikroműanyag szemcséket.

A leggyakoribb a mikroszál volt, ami származhat ruhából, gumiabroncsból, cigarettafilterből vagy hajózási, halászati eszközökből: kötélből, hálóból.

“Nem tudjuk még, hogyan hatnak a teknősökre a műanyagrészecskék. Kis méretük miatt úgy haladnak át a tápcsatornán, hogy nem tömítik el, mint a nagyobb darabok. További kutatásoknak kell kideríteniük, hogy befolyásolják a vízi élőlények szervezetét az apró szemcsék” – mondta Emily Duncan, az Exeteri Egyetem ökológusa, aki a plymouthi tengerbiológiai laboratóriummal és a Greenpeace kutatólaboratóriumával dolgozott együtt a tanulmányon.

A mikroszemcsék szennyezettek lehetnek, baktériumokat, vírusokat hordozhatnak a felszínükön, de az is lehet, hogy sejtszinten ártanak az állatoknak – tette hozzá.

A vizsgált 102 teknősben több mint 800 szintetikus részecskét találtak, azonban csak a tápcsatornájuk egy részét kutatták át, becsléseik alapján akár ennek húszszorosa is lehet az összes mikroszemcse száma.

A kutatók szerint a lenyelt műanyagok valószínűleg a szennyezett tengervízből és az üledékből, a megevett állatokból és növényekből jutottak a teknősök szervezetébe.

A vizsgált állatok vagy a partokra vetődve pusztultak el, vagy halászok hálóiba keveredtek. Három helyen gyűjtötték őket össze: az atlanti példányokat Észak-Karolinában, a csendes-óceániakat az ausztráliai Queenslandben, a földközi-tengerieket Ciprus északi részén. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.