Szalagavató a Szent Benedek Iskolában

(Budaörs, 2018. december 5. – Budaörsi Infó) A budaörsi bencés középiskola megtartotta negyedik szalagavatóját a Budaörs Városi Sportcsarnokban 2018. november 30-án, pénteken. A 2015-ben beiratkozott két szakgimnáziumi osztályának 52 diákja vehette magára a Szent Benedek-medálba fűzött szalagot.

 

 

Osztályfőnökeik Puchmann Rita és Ambrus Gergő tanárok tűzték ki a diákok mellkasára a Hardi Titusz OSB főigazgató atya által megáldott szalagokat.

Az ünnepségen fellépett többek között Szolnoki Péter zeneművész a BON-BON együttes frontembere, valamint a Mustang SE akrobatikus rock & roll tánccsapatai. A végzős diákok bécsi keringővel zárták az ünnepi műsort.

 

Az iskola igazgatója, dr. Czuczor Gergely által elmondott ünnepi köszöntő szavak:

„Szent János apostol írja evangéliumában: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” Mi értünk, akiket nem üres kézzel, üres szívvel küldött születésünkkor a földre, hanem ajándékként, hogy magunkat megoszthassuk családunkkal, testvéreinkkel, szerelmünkkel. Ezt az ajándékot szeretném, ha Ti – kedves ballagó Diákok – is felfedeznétek önmagatokban és az iskolapadok között mondott szavaitokban, kétkezi munkában elért eredményeitekben, a tankönyvek felett megnyíló értelmetekben, csendes jelenléted barátaid körében, tréfás kacagásaitokban, megbocsátó öleléseitekben tükröznétek a szeretetet.

Kedves 12. évfolyam!

Négy év alatt sok-sok élménnyel gazdagodva koptattátok iskolánk lépcsőit. Visszarévedve a múltba, első közös élményetek 2015-ben a Zamárdiban megszervezett gólyatábor lehetett. A két osztályt szeptemberben 71 fővel kezdtétek. Ebből az A-sok minden idők eddigi legnagyobb osztálylétszámával, 38 fővel nyitottak. A B osztályban pedig a legrövidebb iskolai karriert befutó diák ült mindösszesen 3 napot köztetek.

Ti küldtetek nagyobb kontingenst az iskolai alapítvány által szervezett krakkói zarándoklatra, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra 2016-ban, és Ti festettétek először saját kezetekkel, saját világotokat megjelenítve osztálytermeteket. De Ti voltatok többek között azok is, akik először adtatok olyan tudással felvértezett diákokat Iskolánknak a Pénzsztár versenyen, akik még a helyi Illyés Gyula Gimnázium válogatottját is megelőzték a regionális döntőben.

Ki ne hagyjam, veletek kapcsolatban néhány személyes élményemet. Ti voltatok azok, akik élvezhették a művészetek tantárgy tanítása közben az építészettörténet iránti szenvedélyemet, és rövid ideig ugyan, de el kellett szenvedjetek kémia órákon helyettesítő tanárként. Csak remélni tudom, hogy nem útáltattam meg veletek a Mengyelejev-féle periódusos rendszert. Számolni se tudom már hányszor érkeztetek hozzám ezzel a mondattal: „Tanár Úr kérem! Tényleg most vették el először tőlem a mobiltelefonomat. Nem igaz, hogy használtam a tanórán, éppen csak belenéztem. Most az egyszer nem lehetne kivételt tenni?” Szép közös emlékek fűznek össze benneteket.

Remélem, hogy a kollégáimmal együtt végzett minden szerető, gondoskodó munka közelebb vitt benneteket annak a felismeréséhez, hogy egytől egyig Isten szép ajándékai vagytok.

Kedves Osztályfőnökök! Engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak nektek a szép Ajándékokért, akiket négy év alatt mosolyotokkal, szerető gondoskodásotokkal, néha szükséges szigorúságotokkal elvezettétek a felnőtt lét küszöbéig. Azt kívánom nektek, hogy kacagó gyermekekkel a karjukon, mind többen keressenek majd fel benneteket a most érettségiző diákok közül a távoli jövőben!

Kedves Vendégeink!

Hálás köszönet a Szülők kitartó támogatásáért, az iskolának nyújtott lelki és anyagi segítségért! Az Önök bátor és hűséges támogatása nélkül, ma nem lehetnénk itt 52 szalagtűzésre váró diákunkkal.

Engedjék meg, hogy külön is megköszönjem Budaörs Város nagyvonalú anyagi támogatását a szalagavató ünnepségünk ezen impozáns helyszínen történő megrendezéséhez.

Kedves Végzősök!

A Szent Benedek Iskola vezetősége és tantestülete nevében kívánok nektek szorgalmas munkával teli tavaszi félévet; egészséget, türelmet és kitartást a tanuláshoz és a vizsgákhoz!”

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.