Szombaton belvárosszerte ingyenes minikoncertek lesznek

Szombaton a belváros nyolc népszerű szórakozóhelyen lesznek ingyenes, klasszikus zenei minikoncertek Budapest napja alkalmából – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Idén második alkalommal rendezik meg, a tavaly nagy közönségsikert aratott, A zene éjszakája – csak klasszikusan elnevezésű eseményt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 145. évfordulója alkalmából – tette hozzá.

Elmondta: a rendezvény célja, hogy a budapestiek rendhagyó, kötetlen formában találkozzanak az amúgy koncerttermekben és operaházakban hallgatott klasszikus zenével. Az előadók ismert művek átiratait játsszák majd 18-24 óra között a Mika Tivadar Mulatóban, a

Szimpla Kertben, a Magvető Caféban, a Kék Ló Budapestben, a Jelen Bisztróban, a Mazel Tovban, a Kazimírban, illetve a Három Hollóban – ismertette.

Az esemény a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ rendezésében jön létre – fűzte hozzá Bán Teodóra. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.