Gyermekjogi fogadóóra és jogsegély a Városházán 2018. november 21-én

(Budaörs, 2018. november 11. – Budaörsi Infó) Úttörő jellegű szolgáltatásként havonta fogadóórát tart a Városházán a Hintalovon Alapítvány, ahol a civilszervezet ügyvédje gyermekjogokkal összefüggő kérdésekben nyújt segítséget a budaörsieknek.

 

 

A Hintalovon Alapítvány 2015-ben jött létre, elismert gyermekjogi és gyermekvédelmi szakemberek közreműködésével. A szervezet alapítója dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország korábbi gyermekjogi igazgatója, aki 2005 és 2012 között az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa volt.

Az alapítvány 2016 óta mintegy 20 ügyvéd közreműködésével díjmentesen nyújt segítséget a hozzájuk forduló családoknak, gyerekeknek, gyermekvédelmi szervezeteknek.

Budaörs Város Önkormányzata együttműködést kezdeményezett az alapítvánnyal a budaörsi gyermekek jogainak hatékonyabb érvényesítése, a gyermekvédelmi alapellátás megerősítése érdekében. A megállapodás szerint az alapítvány fogadóórákat tart a városban, ahol konzultációt, tanácsadást, egyedi ügyekben jogsegélyt nyújtanak. Emellett évente négy alkalommal tréninget tartanak a budaörsi jelzőrendszerben résztvevő szakemberek számára, illetve esetmegbeszéléseken, értekezleteken is részt vesznek. Kommunikációs feladatok ellátásával pedig Budaörs lakóinak érzékenyítése is a céljuk a gyermekjogok és gyermekvédelem területén.

A Hintalovon Alapítvány az angolszász típusú „child advocacy”, azaz gyermekjogi képviselet elveinek megfelelően működik. Ez azt jelenti, hogy bárki is keresi meg a szervezetet azzal, hogy gyermekjogok sérülnek egy ügyben, ők nem a hozzájuk forduló felnőttet tekintik kliensnek (tehát nem az ő érdekeit képviselik), hanem minden esetben azét a gyerekét (azokét a gyerekekét), akiket az ügy érint.

Az együttműködéstől az önkormányzat azt várja, hogy a gyermekvédelem területén a hatósági intézkedések és döntéshozatal mind inkább megfelelő időben, megfelelő módon, a gyerekek legjobb érdeke szerint történik.

A fogadóórákon 3 fő vesz részt, egy alapítványi munkatárs, egy ügyvéd és egy adminisztrátor, segítő, helyszíne a Polgármesteri Hivatal első emeleti, 139-es tárgyalója.

 

A fogadóórák következő időpontjai:

2018. november 21. 14 órától 18 óráig

 

Időpontot foglalni előzetesen a gyermekjog@hintalovon.hu e-mail címen lehet, de természetesen bejelentkezés nélkül is várnak minden érdeklődőt.

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.