Hivatalosan is megnyitották a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált

(Budaörs, 2018. október 25. – Budaörsi Infó) 2018. október 24-én 19 órakor a Jókai Mór Művelődési Központban Wittinghoff Tamás polgármester hivatalosan is megnyitotta a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált. 

 

 

Wittinghoff Tamás beszédében elmondta, hogy idén hetedik alkalommal indítják útjára a Primanima fesztivált.

 

primanima18 (9)

 

“Bizony, izgalmas, mozgalmas évek állnak mögöttünk. Az első időszakban a miatt szorongtunk, hogy életképes-e az ötlet? Egy európai léptékkel mérve kicsinek számító városka képes lehet-e egy rangos nemzetközi fesztivál házigazdája lenni. Aztán azért aggódtunk, hogy komolyan veszi-e a szakma, lesz-e elég jelentkező, hogy tényleg minőségi fesztiválnak számítson? Végül pedig azon, hogy a szűk szakmán kívül elég vonzó-e egy ilyen fesztivál a budaörsieknek és a fővárosiaknak, hogy rászánjanak erre a rendezvényre egy-egy délutánt és estét.

Az élet minden kérdésünkre pozitív választ adott. Bőven volt és van jelentkező és néző is, hovatovább az a gondunk, hogy nem növi-e ki az intézményeink befogadóképességét a fesztivál. S, hogy 7 év alatt meddig jutott a Primanima? Csak a megszervezésén 8 hónapon át dolgozik 30 ember, míg a lebonyolításhoz a létszám újabb 30 fővel egészül ki. Az utóbbiak önkéntesek, és többségük a helyi Illyés gimnáziumból kerül ki.

 

primanima18 (5)

 

De, beszéljenek a számok. Idén, csak fesztiválbérletből már 350 fogyott el jóval a nyitás előtt. Közel félezer nevezés érkezett 26 országból, amelyből az elő-zsűri 14 első filmet, 26 diplomafilmet és 21 diákfilmet, azaz összesen 61 rövidfilmet, valamint 32 gyerekfilmet választott ki, amelyek a fesztivál egyre szaporodó díjaiért szállnak versenybe.

Továbbra is sok a külföldi látogatónk, egész művészeti osztályok érkeznek a határainkon túlról.

Sikerült az évek során azt a közkeletű tévhitet is eloszlatni, hogy az animáció, a rajzfilm, amolyan gyerek téma. Természetesen az is, de akik már jártak itt, tudják, hogy a fesztiválon bemutatott alkotások a legaktuálisabb, nagyon is felnőtt létproblémáinkra reflektálnak, professzionális színvonalon.

A program szerkezete a már jól bevált módon alakul. A délelőttök a gyerekeké, míg délutántól hajnalig a felnőttek veszik át a terepet.

A kiegészítő programok száma is jelentősen megnőtt. Vagyis nem csak filmvetítések lesznek, hanem például szakmai műhelyek és viták. Többek között a közép-európai művészek, producerek, filmstúdiók képviselői cserélnek majd eszmét, aktuális problémáikról.

 

primanima18 (8)

Esténként koncertek és egyéb kulturális műsorok szórakoztatják majd a látogatókat. A Budapestről érkezőknek szerez örömet, hogy éjféltől hajnali 4-ig, félóránként, fesztivál busz szállítja majd a vendégeket a Móricz Zsigmond körtérig, ahol csatlakozhatnak az éjszakai járatokhoz.

A Primanima fő helyszíne idén is a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ és a BABtér lesz. Ez utóbbi egyébként egy animációs központtá nőtte ki magát, ahol az oktatás, a művészi munka mellett nyitott programokkal is várják egész évben az érdeklődőket.

A gyerekfilmek versenyprogramját, szintén már hagyományos módon, a budaörsi vetítések mellett, az alábbi magyarországi és határon túli városokban is kereshetik a családok: Pécs, Sopron, Szekszárd, Csíkszereda, Kolozsvár, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely.

Városunk egyik szlogenje, az Innovacity. Ez a fesztivál tökéletesen beleillik ebbe a gondolatkörbe. Ezért is támogatja az önkormányzat az első pillanattól kezdve a rendezvényt.”

 

A megnyitót követően Árendás Péter iskolaigazgató (Illyés Gimnázium) ismertette a “Kő-hegyi mesék” animációs filmterv-fejlesztési pályázat ösztöndíjasait.

 

primanima18 (12)

A győztesek: 

 

Porpáczy Zoltán, Mesék lepkeszárnyon Pósa Lajos gyermekversei nyomán

Varga Tímea Laura, Lányok a hegyről

Zeleny Ákos, Csavargók

 

GRATULÁLUNK!

 

 

primanima18 (3)

 

primanima18 (1)

 

primanima18 (2)

 

 

A Primanima további programjai:

 

GYEREKPROGRAMOK NAPI BONTÁS:

 

Október 25. (csütörtök)

JMMK

09.00 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 1. (4–6 éves korig)

10.15 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 2. (6–10 éves korig)

11.30 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 3. (10–12 éves korig)

14.00 A PRIMANIMA 2017 LEGJOBB GYEREKFILMJEI

 

BABtér kisterem

9.00-12.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

 

Október 26. (péntek)

JMMK

09.00 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 1. (4–6 éves korig) (ism.)

10.15 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 2. (6–10 éves korig) (ism.)

11.30 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 3. (10–12 éves korig) (ism.)

 

BABtér kisterem

09.00–12.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

 

primanimamesek2

 

 

Október 27. (szombat)

JMMK

09.30 HANGLÉGKÖR: Ágoston Béla játékos hangszerbemutatója gyerekeknek

10.45 GYEREKFILMES DÍJKIOSZTÓ

11.00 A PRIMANIMA 2018 LEGJOBB GYEREKFILMJEI (ism.)

 

BABtér kisterem

09.30 – 13.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

BABtér nagyterem

10.30 A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál legjobb gyerekfilmjei

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.