Az ö-ző nyelvjárás ápolására hirdettek pályázatot

Az úgynevezett ö-ző nyelvjárás ápolásáért és megőrzéséért hirdetett pályázatot a hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület.

 

“Azért tartjuk fontosnak möghirdetni minden évben az ö-ző tájnyelvi pályázatunkat, hogy mögőrződjön a helyieknek nagyon fontos édös kincs, amivel mögismerjük egymást akármilyen városban is vagyunk” – mondta el az M5 csatorna hétfői kulturális híradójában Fülöpné Rákos Éva, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület egyik alapítója.

Mint hozzátette: az ö-ző nyelvjárás értékét bizonyítja az is, hogy bekerült a Városi, illetve a Megyei Értéktárba, melyek tagjai ígéretet tettek arra, hogy javasolni fogják az Országos Értéktárba való felvételét is.

Az ö-ző nyelvjárás a magyar nyelv egyik kincse, amelynek megőrzéséért a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület immár nyolcadik alkalommal hirdette meg nyelvjárási pályázatát. A szervezet olyan történeteket vár, melyeket vásárhelyi nyelven írnak vagy mondanak el, tematikai és műfaji megkötés nélkül.

A pályaművek leadási határideje 2019. január 9-e; a legjobb történetekből könyv készül. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.