Müncheni rendőrség: nyugodt és békés volt az idei Oktoberfest

Nyugodt és békés volt idén a müncheni Oktoberfest, a regisztrált szabálysértések és bűncselekmények száma csökkent – közölte a bajor főváros rendőrsége vasárnap, a világ legnagyobb sörfesztiváljának zárónapján.

 

A 185. Oktoberfestre a rendezvény 16 napja alatt 6,3 millióan látogattak el, ami százezer fős növekedés az egy évvel korábbi fesztiválhoz képest, amely két nappal hosszabb volt, 18 napig tartott.

A fesztiválon dolgozó rendőrök 924 szabálysértést és bűncselekményt regisztráltak, ez “örvendetes”, 8,9 százalékos csökkenés a tavalyi 1014-hez képest – áll a közleményben.

A legnagyobb mértékben, 32,3 százalékkal a szexuális bűncselekmények száma csökkent, 62-ről 42-re.

Jelentősen, 13,4 százalékkal – a 2017-es 201-ről 174-re – csökkent a lopások, zsebtolvajlások száma is. Ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy ismét sikeres volt a nemzetközi együttműködés, a müncheni rendőrséget az idén is támogatták zsebtolvajok elfogására szakosodott külföldi kollégák, köztük Budapestről érkezett rendőrök.

Az ügyek egyik legnagyobb csoportját az ittas vezetés miatt indított eljárások alkotják. A tavalyi 391 után az idén 356 eljárást indítottak, és a 2017-es 231 után 192 ember jogosítványát vonták be a helyszínen.

Az esetek száma a szabálysértések és bűncselekmények csaknem valamennyi típusánál csökkent, de a testi sértés és a rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás kategóriájában emelkedett, 254-ről 256-ra, illetve 19-ről 20-ra.

Az idén halálos kimenetelű bűncselekmény is történt az Oktoberfesten, 1991 óta először. Az áldozat egy 58 éves férfi, a feltételezett elkövető egy büntetett előéletű 42 éves férfi. A nyomozást még nem zárták le.

A fesztivál területén és környékén 2589 embert azonosítottak, 138 embert korábbi bűncselekményekkel kapcsolatban őrizetbe vettek.

A müncheni városvezetés összesítése szerint az Oktoberfestre több mint 60 országból érkeztek vendégek, a fesztivál területén felállított készpénzkiadó automaták adatai alapján a legnagyobb csoportokat az amerikaiak, a britek, az osztrákok, a franciák, a svájciak, az ausztrálok és az olaszok alkották.

A vendégek 7,5 millió liter sört fogyasztottak, ami megegyezik az egy évvel korábbival. Az ennivalóból és az alkoholmentes italokból viszont nagyjából 10 százalékkal több fogyott, igen népszerű volt például a csülök és a sajtos nokedli.

A talált tárgyak osztályán 2685 tárgyat adtak le, köztük 840 igazolványt, 460 tárcát és számos különlegességet, köztük egy pár jegygyűrűt és egy műfogsort.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.