Színházak éjszakája – Harmincegy intézmény látogatható egyetlen karszalaggal szombaton

Harmincegy színház látogatható egyetlen karszalaggal a színházak éjszakáján, szombaton, amikor többek között nyílt próbákkal, közönségtalálkozókkal, színházi várossétákkal és erre a napra összeállított, különleges programokkal várják az érdeklődőket a teátrumok.

 

Az idén hetedik alkalommal megvalósuló színházak éjszakája mintegy 200 programot kínál Budapesten. Az idei rendezvény középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll.

A közönségtalálkozók, nyílt próbák és kulisszajárások mellett többek között tánctanítással, színházi karaoke-val, versszínházzal, teljes előadásokkal és produkciókból kimaradt jelenetekkel, műhelytitkokkal, színházi mesterségek bemutatójával, pizsipartyval, kritikakritikával, improvizáció-oktatással, színészsimogatóval, színházi rapid randival várják az érdeklődőket.

A színházi városséták alkalmával idén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében eredhetnek például az első pesti színtársulat nyomába az érdeklődők, csodálkozhatnak rá a Pesti Broadway építészetére vagy épp az eltűnő és születő budai színházakra. A rendezvény végén afterpartyra várják a közönséget a TRIP Hajón, többek közt a BEKVART zenekarral és noÁrral – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írják, a rendezvénynek ebben az évben is az a legfőbb célja, hogy közvetlenné tegye a közönség és az alkotók kapcsolatát. A közleményben Komáromi Györgyöt, a színházak éjszakája projektvezetőjét idézik, aki elmondta, hogy a rajongókkal és a színházzal éppen csak ismerkedőkkel való találkozások inspirálják a szervezőket arra, hogy a színházi mindennapoktól eltérő körülmények között kuriózumokkal, egyszeri és egyedülálló programokkal lepjék meg a közönséget minden évben. “Jó érzés, hogy a budapesti színházi élet színe-java együtt gondolkodik ilyenkor azon, hogyan tegyük különlegessé ezt az éjszakát” – fogalmazott.

Az idei év újdonsága, hogy a nézők jobban megismerhetik az intézmények színházpedagógiai tevékenységét. Mára a legtöbb színház feladatának tekinti, hogy az előadások megtekintésén túl közös gondolkodásra invitálja a közönséget, akik így részesei lehetnek az alkotó folyamatnak. A csatlakozó teátrumok közül többen is színesítik műsorukat ezen a napon színházpedagógiai programokkal.

Szintén újdonság, hogy idén a GreenGo-val, Budapest első elektromos autómegosztó rendszerével fogott össze a Színházak éjszakája: 18 órától éjfélig GreenGo transzfereket is biztosítanak a résztvevőknek, akik az autókat a Vígszínháznál és a Madách Imre úton találják majd meg. A karszalaggal rendelkező utasokat a GreenGo sofőrjei szállítják a kiszemelt színházhoz.
A rendezvény mintegy 200 programja, valamint az OSZMI-val és a KÉK-kel szervezett színháztörténeti séták idén is egyetlen karszalaggal látogathatók, amelyet a programban részt vevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, valamint a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet megváltani.

A részt vevő színházak között van idén az Átrium, a Baltazár Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapest Báb-színház, a Budapesti Operettszínház, a Dumaszínház, az Erkel Színház, a Hatszín Teátrum, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karaván Színház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Magyar Színház, a Momentán Társulat, az Ódry Színpad, az Örkény István Színház, a Ferencvárosi Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, az RS9 Színház, a StúdióK Színház, a Szkéné Színház, a Trafó, a TRIP, a Turay Ida Színház, az Újszínház, a Vidám Színpad és a Vígszínház.

Az évadnyitó színházi fesztivál Tarlós István főpolgármester fővédnöksége mellett és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.