Összehangolt akció kábítószer-kereskedők ellen Pest megyében

Kilenc gyanúsított közül nyolc letartóztatását, további egy gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el az illetékes bíróság a kedd reggeli, kábítószer-kereskedők elfogása érdekében Pest megyében szervezett összehangolt akciót követően.

 

 

Tizenhárom gyanúsított közül kilencet őrizetbe vettek a ceglédi rendőrök, velük szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem a gyanú.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Ceglédi Rendőrkapitányságán indult nyomozás ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A ceglédi nyomozók adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A ceglédi rendőrök a Gödöllői Rendőrkapitányság, a Monori Rendőrkapitányság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Ceglédi Járási Ügyészség és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi kutyavezetőinek bevonásával 2018. szeptember 11-én reggel több településen intézkedtek egy időben.

A Kistarcsán, Kerepesen, Vasadon, Monorierdőn, Gödöllőn, Csömörön és Budapesten végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, továbbá több helyszínen kábítószergyanús anyagokat és anyagmaradványokat foglaltak le. A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a gyanúsítottaktól a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett járműveket és készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglalt le.

 

2018. szeptember 11-én reggel összehangolt akció során hét településen, összesen tizenkettő helyszínen tartottak rajtaütést a Pest megyei rendőrök társszervek közreműködésével. Az akciót követően bűnszövetségben elkövetett kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanújával tizenhárom főt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe is vettek a nyomozók, esetükben előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az illetékes bíróság 2018. szeptember 13-án hat gyanúsított, 2018. szeptember 14-én további kettő gyanúsított letartóztatása felől döntött, egy fő esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el.

 

(forrás: police.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.