A hétvégén rendezik meg a kulturális örökség napjait

Épületséták, tárlatok, előadások és koncertek is várják a kulturális örökség napjai látogatóit a hétvégén országszerte.

 

A rendezvényhez idén minden megye, 94 település és Révkomárom is csatlakozott – mondta el Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a programról szóló keddi sajtóeseményen Budapesten. Hozzátette, hogy a hétvégén 248 helyszín lesz látogatható, ezen belül 77 olyan épület is megtekinthető, amelyek máskor nem nyitottak a nagyközönség előtt. “Ezeknek az épületeknek lelkük van” – mutatott rá.

Az érdeklődőket 193 program és 171 séta is várja, amelyek közül 45 az Ars Sacra Fesztivál keretében valósul meg – hangsúlyozta Tuzson Bence, hozzátéve, hogy a programokat több mint 200 önkéntes közösség szervezi. Kiemelte: a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat ma már mozgalomnak nevezhető, amely képes a magyar kultúrát képviselni Európában és meg tudja mutatni, hogy miért érdemes azt megvédeni és küzdeni érte.

Egy nemzet akkor képes megmaradni és fejlődni, ha megbecsüli saját örökségét. Ennek érdekében három területet kell fejleszteni, az egyik a családtámogatás, a másik a gazdaság, a harmadik pedig a kultúra, hogy amit megörököltünk, továbbadható legyen gyerekeink számára – mutatott rá az államtitkár.

A hétvégi programsorozaton az érdeklődők az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülettúráin betekintést nyerhetnek a palotaépület termeibe, megismerkedhetnek a könyvmentés és a restaurálás folyamatával, a könyv-örökbefogadási programmal és tárlatvezetésen vehetnek részt. A kápolnásnyéki Halász-kastélyban séták, tárlatvezetés, valamint Puccini, Verdi, Bellini és Mascagni remekműveit megszólaltató koncert is várja a közönséget. Kisjankó Bori szülőházában a látogatók a matyó népművészet legkiemelkedőbb képviselőjének tárgyai, alkotásai mellett betekintést nyernek a régi szegényparaszti életformába, az 1850 körül épült ház máig híven őrzi a mezőkövesdi népi építészet jellegzetességeit.

A nagycenki Széchényi-örökség helyszínein a közönséget szakmai vezetésekre invitálják, délután pedig régészeti és művészettörténeti előadásokon vehetnek részt előzetes regisztrációval. A hétvégén látogatható lesz egyebek mellett a budanyéki királyi vadászkastély romterülete, a Nádor utcai Alapvető Jogok Biztosának Hivatala műemlék épülete és a tuzséri Lónyay-kastély is. “Hálózsákos” filmvetítés és romkerti séta várja az érdeklődőket Somogy megyében, míg Kőszegen vezetett sétán tekinthetik meg az egykori Kletz-Adelffy Árvaházat és felmászhatnak a Jézus Szíve templom harangtornyába is.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.