Paul Manafort lánya nevet változtat, elhatárolódik az apjától

Kérelmet nyújtott be vezetéknevének megváltoztatására Paul Manafortnak, Donald Trump amerikai elnök egykori kampánymenedzserének a lánya, arra hivatkozva, hogy így is jelezni akarja elhatárolódását apjától – adták hírül amerikai lapok hétfőn.

 

A 36 éves Jessica Manafort független filmesként dolgozik, és Jessica Anne Bond névre szeretné változtatni a nevét. A Bond az édesanyja leánykori neve. “Ez jobban illik a hivatásomhoz” – idézte a bírósági beadványának szövegét a New York Post című lapnak.

A Paul Manafort Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának első menedzsere volt, az akkor még elnökjelölt Trump azonban pár hónap múltán megvált tőle. Az elsősorban Viktor Janukovics volt ukrán elnök és ukrán, valamint orosz oligarchák tanácsadójaként tevékenykedő volt menedzsert augusztusban nyolc rendbeli adó-, és banki csalásban bűnösnek mondta ki az esküdtszék. Szeptemberben – további pénzügyi csalások vádja miatt – újabb tárgyalás vár rá.

Jessica Manafort legutóbbi filmje Rosy címmel júliusban jelent meg a mozikban, és a stáblistán rendezőként már akkor Jess Bond néven szerepelt. Augusztusban, még apja bírósági tárgyalása előtt a Los Angeles Times című lapnak azt nyilatkozta, hogy “szenvedélyes liberális” és a Demokrata Párt híve. “Jóllehet, a lánya vagyok, de megvan a magam személyisége, és remélhetőleg ezt így látják az emberek is” – fogalmazott, utalva az apjára, akinek fényűző és pazarló életmódjáról az amerikai sajtó rendkívüli részletességgel számolt be az elmúlt hónapokban.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.