Ma kezdődik a Vidéki Színházak Fesztiválja Budapesten

Ma kezdődik Budapesten a Vidéki Színházak Fesztiválja, amelyen nyolc előadást láthat a közönség a Pesti Magyar Színházban.

 

A vasárnap záruló fesztivál a Thália Színház szervezésében valósul meg.

A nyitó előadás ma este Csehov Három nővér című műve lesz a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában, az orosz Ilja Bocsarnikovsz rendezésében.

A fesztiválon a kecskeméti Katona József Színház Kálmán Imre örökzöld operettjét, a Csárdáskirálynőt adja elő, a Győri Nemzeti Színház az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült A vád tanúja című darabbal érkezik Budapestre. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Székely János Caligula helytartója című drámáját, a Miskolci Nemzeti Színház az Ahogytetszik című vígjátékot mutatja be. A Békéscsabai Jókai Színház a Hajnalban, délben, este című vígjátékkal, a Pécsi Nemzeti Színház a Veszedelmes viszonyok című színművel vendégszerepel. A záró előadás vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadása lesz.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel, akik a fesztivál díjait ítélik oda. Az előadásokról további információ a http://www.thalia.hu/ oldalon érhető el.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.