A stabil játék és a biztos bennmaradás a cél Budaörsön

(Budaörs, 2018. augusztus 30. – Budaörsi Infó) A stabil játék kialakítása, valamint a biztos élvonalban maradás a célja a női kézilabda NB I-ben negyedik szezonját kezdő budaörsi klubnak.

 

 

Mihály Attila vezetőedző a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az idei nyáron kevesebb volt a játékosmozgás a csapatnál mint a korábbi években.

“A felkészülési időszakban nagyjából az történt, amit elterveztünk, mind az edzéseken, mind pedig a felkészülési mérkőzéseken” – mondta a szakember, aki szerint az elsődleges cél, hogy az együttes kevesebb megingással, állandó jó teljesítményt nyújtson, ugyanakkor szeretnék “szép és látványos játékkal” kiszolgálni a szurkolókat.

A budaörsi csapathoz négy játékos, Dávid-Azari Fruzsina, Hajduch Csenge, Horváth Laura és Kastl Anna érkezett a nyáron, nyolcan pedig meghosszabbították a szerződésüket.

Meló Ádám, a klub ügyvezetője kijelentette, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is csak magyar játékosokból áll majd a csapat, s szeretnének minél több fiatal kézilabdázónak is lehetőséget adni.

 

kezilabdasajtotajekoztato18_08_29 (5)

 

“Az utánpótlás-nevelést illetően azt kell tudni, hogy közel 300 sportolóval foglalkozunk, a sulikézi elnevezésű programban pedig csaknem 600 budaörsi és környékbeli iskolást igyekszünk megtanítani a kézilabda alapjaira” – mondta Meló Ádám.

Hornyák Ágnes csapatkapitány, aki egyben az utánpótlásért felelős szakmai igazgató-helyettesként is dolgozik az egyesületnél, jelezte, hogy nyolc általános iskolába mennek el a szezon során, és a harmadik osztályosoknak tartanak majd testnevelés óra helyett kézilabda edzést.

 

 

kezilabdasajtotajekoztato18_08_29 (2)

 

“Azért választottuk ezt a korosztályt, mert ez az az életkor, amikor a gyerekek már eldönthetik, hogy szeretnének-e komolyabban foglalkozni a sportággal” – mondta Hornyák. Hozzátette, májusban egynapos kupát rendeznek, amely jó alkalom a toborzásra.

 

kezilabdasajtotajekoztato18_08_29 (6)

 

Az elmúlt idényben tizedik Budaörs a hétvégén rajtoló NB I első fordulójában Békéscsabára látogat szombaton.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.