Nyugat-nílusi láz – Virológus: az állatok veszélyeztetettebbek a betegségre

Mivel az állatok kevésbé védettek a szúnyogfertőzéssel szemben, veszélyeztetettebbek a nyugat-nílusi lázra – mondta Rusvai Miklós virológus egy vasárnap esti tévéműsorban.

 

Az Állatorvostudományi Egyetem tanárát annak kapcsán kérdezték, hogy Magyarországon eddig csaknem hatvanan fertőződtek meg a nyugat-nílusi lázzal.

A szakember elmondta: a betegség gazdái a vad madarak, a vírust a szúnyogok közvetítik. A fertőzésre elsősorban a lovak fogékonyak.

Rusvai Miklós viszont kiemelte: az emlősök szervezete, így a ló és az emberek szervezete is zsákutca a vírus szempontjából. A vírusfertőzés csak a madarakban éri el azt a szintet, hogy át tudják adni a vírust.

Kitért arra is, hogy az emberek esetében vannak különböző hajlamosító tényezők, amelyek fokozhatják a vírus iránti fogékonyságot. Ilyen lehet a magas vérnyomás, a cukorbetegség, vagy más krónikus betegségek – sorolta.

A lovak számára már van vakcina a betegség megelőzésre. Az embereknek viszont még sem vakcina, sem gyógyszer nem áll rendelkezésre. Ezért az orvos is csak azt tudja mondani, mint az influenzánál, hogy egyszerűen “ki kell heverni a betegséget” – fogalmazott a virológus.

Kovács Attila, az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Magyarországon nincs járványveszély a nyugat-nílusi láz miatt. A tisztifőorvos tudatta: a nyugat-nílusi vírus 50 éve van jelen Magyarországon. Azóta minden évben van 10-40 fertőzött, tavaly 23 megbetegedést regisztráltak. Mivel idén korábban kezdődött a szezon, több megbetegedés lehet, mint tavaly. Különösen azért, mert ebben az évben a tavaszi időjárás is a szúnyogok szaporodásának kedvezett.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.