Leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota

(Budaörs, 2018. augusztus 26. – Budaörsi Infó) Nagyvárad gyászol: az egyik központi, emblematikus és legszebb épülete lett a lángok martalékává. Augusztus 25-én szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota – közölték a romániai hírtelevíziók, hírügynökségek.

 

 

A tűzoltóságot este 22 órakor riasztották a tűzesethez. Ötven tűzoltó kilenc tűzoltókocsival és két létrás kocsival két és fél órát dolgozott a lángok megfékezésén. A tűzoltók a közeli Sebes Körösből szivattyúzták a vizet az oltáshoz. A tűzvésznek nincs halálos áldozata. Az oltás fél órával éjfél után fejeződött be, addig azonban teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, és beszakadt az első emeleti mennyezet.

 

nagyvarad_puspoki_palota_leegett_2_2018aug25

 

A görög-katolikus püspöki palota a nagyváradi magyarok által a régi nevén Szent László térként számon tartott hivatalosan Unirii (Egyesülés) tér dél-nyugati sarkában áll. Ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján építették 1903 és 1906 között. A kommunista államosítás után a görög-katolikus egyház 1992-ben kapta vissza, ám ténylegesen csak 2004-ben vehette birtokba a palotát, miután kiköltözött belőle a megyei könyvtár. Az épületben felújítási munkálatok zajlottak.

 

nagyvarad_puspoki_palota_leegett_2018aug25

 

Röviddel a tűz eloltása után Nagyvárad Önkormányzata bejelentette, hogy együtt a Görög-katolikus Püspökséggel hétfőn számlát nyitnak adományok gyűjtésére és hogy ők maguk is mindent megtesznek a város emblematikus épületének újjáépítése érdekében.

 

nagyvarad_puspoki_palota_leegett_3_2018aug25

 

nagyvarad_puspoki_palota_leegett_4_2018aug25

 

nagyvarad_puspoki_palota_leegett_5_2018aug25

 

(Budaörsi Infó / mti / Fotók: varadinum.ma, Ovi. D. Pop – Facebook)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.