Szerbiában 15-re emelkedett a nyugat-nílusi láz halálos áldozatainak száma

Tizenötre emelkedett Szerbiában a nyugat-nílusi láz idei halálos áldozatainak száma – számolt be a szerb sajtó a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről szerdán.

 

A nyugat-nílusi vírus 159 megbetegedést okozott idén. Tizenöten meghaltak, csak az elmúlt héten négyen – írta a szerb sajtó.

Az intézet adatai szerint a fertőzöttek átlagéletkora 62 év, míg az elhalálozottaké 75 év.

A legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember halt bele a fertőzésbe.

Az első nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteget 2012-ben regisztrálták Szerbiában, azóta 574-en betegedtek meg, és 61-en haltak bele a fertőzésbe.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget augusztusban és szeptemberben regisztrálják.     A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, majd 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed a kór, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át.

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (egy százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.