Okoslámpaoszlopokat mutattak be Budapesten

Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban kedden.

 

A kísérleti projektben öt, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze. Az energiatakarékos, fényerő-szabályozásra és távvezérlésre is alkalmas lámpatestek mellett az oszlopok további intelligens funkciókat biztosítanak, egyebek mellett wi-fi szolgáltatást, videós térfigyelést, segélyhívást, elektromos járműtöltést, környezetérzékelő szenzorokat és programozható LED információs képernyőket. Az összköltség mintegy 50 millió forint volt.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatóságának elnöke elmondta: a projektben az Elmű-Émász ötletgazdaként, befektetőként és fővállalkozóként vesz részt, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. a felállított oszlopok tulajdonosaként és a közvilágítás üzemeltetőjeként szintén befektető és finanszírozó, a Hofeka cég az oszlopok gyártója, a NETvisor pedig a rendszerintegrátor.

A bemutató után rendezett ismertetőn Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kiemelte: a projekt magyar fejlesztők munkája, az intelligens oszlopok hozzájárulnak a budapestiek életminőségének javulásához.

Az oszlopok által gyűjtött információk és az általuk nyújtott szolgáltatások hozzájárulnak a környezet állapotának jobb megismeréséhez, a fogyasztóbarát digitalizáció vívmányainak elterjedéséhez, a közbiztonság javításához, miközben minőségi energiaszolgáltatást nyújtanak és elősegítik a tiszta, klímabarát közlekedést – fejtette ki az energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Kaderják Péter kitért arra is: kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországra a dinamikus és minőségi gazdasági növekedés legyen jellemző, ebben a magas hozzáadott értéket biztosító, innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszaniuk. Az államtitkár szerint ezért üdvözlendő, hogy a nálunk működő külföldi nagyvállalatok, mint az Elmű-Émász is, egyre inkább aktivizálják magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenységüket.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ösztönözni kívánja a jól működő partnerségeket a kutatás és az innováció területén – hangsúlyozta.

A minőségi gazdasági növekedés támogatása mellett a kormányzat másik kiemelt célja, hogy a magyar emberek a digitalizáció nyertesei legyenek. Ehhez szükség van olyan, főként hazai innovációkra, amelyek közelebb hozzák a digitális megoldások alkalmazását az emberekhez, amelyek magasabb minőségű szolgáltatásokat és jobb életminőséget eredményeznek a mindennapokban – mondta az államtitkár.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a kísérleti projekt bemutatja az oszlopok újfajta hasznosításának lehetőségeit valós városi környezetben, valamint a jövőbeni értékesítés referenciájaként is szolgál.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta: az önkormányzat a Smart City (Intelligens Város) koncepció kapcsán főként a főváros élhetőségére, és ennek javítására helyezi a hangsúlyt.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) 140 várost vizsgáló tanulmányára hivatkozva kiemelte: Budapest élhetősége évről évre javul, a magyar főváros 2010-ben az 55. helyen végzett, míg mára a 34. helyre került.

A projekt hozzájárul ahhoz, hogy Budapest az okos városi megoldások úttörője legyen – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.