Sokkal kevesebb bűncselekmény történt az idei Szigeten, mint tavaly

Hetvenegy százalékkal kevesebb bűncselekmény történt az idei Sziget fesztiválon, mint a tavalyi rendezvényen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

 

 

A tájékoztatás szerint, a fesztivál tíz napja alatt 34 embert fogtak el a rendőrök. Hat embert kábítószer-kereskedelem miatt állítottak elő, közülük hárman külföldről érkeztek. Kábítószer birtoklása miatt 21 ember ellen indult eljárás.

Hangsúlyozzák, hogy idén különös figyelmet fordítottak a  terrorcselekmények megelőzésére, illetve a szubjektív biztonságérzet növelésére. Ennek érdekében a rendőrség úgynevezett unicity betonelemeket is alkalmazott, a többi között a gázolásos terrorcselekmények megakadályozása érdekében.

Arról is beszámoltak, hogy a Szigeten található bűnmegelőzési ponton a fesztiválozók számos programban vehettek részt, kipróbálhatták a biztonságiöv-szimulátort, a motorszimulátort, valamint az ittas vezetést szimuláló szemüveget.

A fővárosi rendőrök munkáját a korábbi évekhez hasonlóan külföldi, idén francia kollégák is segítették – közölte a BRFK.

 

sziget2018 (72)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.