A Budaörsi SC Úszó Szakosztály 2018-as Országos Bajnoki eredményei

(Budaörs, 2018, augusztus 16. – Budaörsi Infó) 2018-ban az előzetes várakozásnak megfelelően teljesített a Budaörsi SC Úszó Szakosztály. A felkészülés a korosztályos Országos Bajnokságokra tökéletes körülmények között zajlott. A városi uszoda minden lehetőséget biztosított a csapat számára, főként a nyári időszakban.

 

 

A bajnokságok részvételi aránya is tükrözi ezt. Minden korosztályban és versenyszámban a Magyar Úszó Szövetség által előre meghatározott szintidőt kell teljesíteni  ahhoz hogy valaki részt vehessen a versenyen. Ennek megfelelően az alábbi táblázatban látható részvételi arány:

 

tablazat

 

A korosztályos bajnokságok sorát a legfiatalabbak, azaz a Delfin korosztály nyitotta. Az egyénileg kiemelt versenyszámok mindenkinek jól sikerültek, sokszor meglepő időt úsztak a gyerekek. Az időeredményeiken rendre javítottak.

Nagyházi Lili 2009-es versenyzőnk első korosztályos bajnokságán a nála fizikálisan érettebb versenytársaival is bátran felvette a harcot. 50 m és 100 m-es gyorsúszásban bronzérmet szerzett.

 

liliob

 

Emellett épphogy lemaradt a dobogóról 400 m gyorson, ahol 4. lett. Ezen kívül még egy 5. és egy 7. helyezést ért el. A versenyen becsülettel helytállt még Spisák Bence, Pinczés Márk, Koncz Márton és Fodor Regő is, rekordjaikkal mindannyian gyűjtötték az év végén értékes arany-, ezüst- és bronzjelvényeket.

A Cápa bajnokságon az elvárásokat messzemenően túlteljesítették. Szűcs András, Fazekas Gábor, Rázga Csaba, Tóth Gergely, Cseke Kincső és Ábrahám Teréz is rekordokkal térhettek haza, egy sikeres versenyt és felkészülést maguk után tudva. Tóth Gergely 200m mellúszásban döntőt úszhatott, ahol 8. helyen végzett. Rácz Zsombor versenyzőnktől előzetesen 2 érmet vártunk, ennek ellenére 6 lógott a nyakában a verseny végén, amik közül 5 arany. Okos és felkészült versenyzéssel ismét Országos Bajnok lett 100m és 200m hátúszásban, 200m és 400m vegyesúszásban, valamint 200m pillangón. A 6. érem egy ezüst érem, amit 100m pillangón ért el.

 

zsombi_ob

 

A Gyermek korosztályban egy pontszerző helyezés rengeteg munkát igényel egész szezonban. Ábel Márton döntőt úszhatott 100m és 200m mellúszásban is amikben 7. és 8. helyezést ért el mindkettőben egyéni csúccsal.

Drommer Lilinek idén az éremszerzés nem sikerült, de 100m pillangóúszásban 8. 200m-en pedig 5. helyen végzett. 800m gyorsúszásban pedig szintén 5-ként ért célba. Rajtuk kívül egyéni csúcsokat és jelvényeket szerezett Domonkos György, Drommer Simon, Torma Benjámin és Vass Luca is. Teljesítményükkel akár helyük lehet a szeptemberben megválasztott Jövő Bajnokai keretben is.

 

Serdülő OB /2004-2003-as lányok, 2003-2002-es fiúk/

Ebben a korosztályban a két évjáratot egyben értékelik. Döntőre esélyes versenyzőnk így is volt. Lipták Péternek ’B’ döntők sikerültek, Joó Katának viszont 200m mellen egyéni csúccsal ’A’ döntő is sikerült, ahol 8. helyen végzett. Kovács Kristóf, Elek Barnabás és Hiri Adrienn is szép eredményeket értek el.

 

Ifi OB /2002-2001-es lányok, 2001-2000-es fiúk/

Az Ifi Ob idén korai időpontra esett a nyári nemzetközi versenyek miatt. A két korosztályos versenyzőnknek, Patyi Sámuelnek és Elek Boldizsárnak is ezért ez csupán egy felkészülési verseny volt, ennek ellenére az akkori formájuknak megfelelően jól teljesítettek.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.