A Dancila-kormány távozását követelik a román diaszpóra bukaresti tüntetésén

A nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai vonultak pénteken korrupcióellenes jelszavakkal a román kormány épülete elé, ahol több ízben dulakodás tört ki az úttestet elfoglalni próbáló tüntetők és a székházat védő rendfenntartók között.

 

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáló, Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását követelő első néhány tucatnyi tüntető már péntek délelőtt megjelent a kormány székháza előtti Victoria téren, a délutáni órákra számuk több százra emelkedett.

A pénteki demonstráción a szokásosnál feszültebb a hangulat: a tüntetők megpróbálták megközelíteni a kormány épületét, megfékezésük érdekében a csendőrség – egyes médiajelentések szerint – könnygázt is bevetett. Több tüntető egészségügyi ellátásra szorult, a rendfenntartók több erőszakosnak minősített tüntetőt kiemeltek a tömegből.

A közösségi portálokon szerveződött megmozduláshoz a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig több romániai és nyugat-európai nagyvárosban is szimpátiatüntetések kezdődtek.

A tüntetők “Igazságot akarunk, nem korrupciót”, “PSD a vörös pestis”, feliratú táblákat emelnek a magasba, de obszcén tartalmú PSD-ellenes szlogeneket is látni-hallani. A román nemzeti zászlókon kívül számos uniós és tengerentúli ország lobogóját lengetik, és több nyugati nagyváros nevét tartalmazó feliratot tartanak.

A kormányoldal azt hangoztatja, hogy a tüntetőket a jövő évi elnökválasztásra hangoló jobboldali pártok manipulálják, és ők nem képviselik a teljes diaszpórát, amelynek soraiban a PSD-nek is több százezer tagja van.

A hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldről hazatért tüntetők elmondták: ki akarták fejezni szolidaritásukat az anyaországban hátrahagyott nemzettársaikkal, hiszen számukra sem érdektelen, mi történik az országban, van-e hová hazatérni, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon, amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat. A tüntetők előrehozott választások megrendezését, a korrupt személyeknek kedvező törvényalkotás leállítását követelik, és a bukaresti “bürokrata, korrupt, haszonleső, kormányzásra alkalmatlan” vezetést teszik felelőssé azért, hogy Romániában nem tudtak érvényesülni.

A Világbank tavaly 3 millió 660 ezerre becsülte a külföldön élő román állampolgárok számát. A legtöbben, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Nagy-Britanniában élnek. A munkaképes román állampolgárok közül minden ötödik külföldön dolgozik – ez minden más európai uniós országnál rosszabb arány, amely miatt az uniós államok közül Románia szembesül a legjelentősebb munkaerőhiánnyal és a legrosszabb demográfiai kilátásokkal.

A külföldön dolgozó román vendégmunkások az uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben csaknem 25 milliárd dollárt küldtek haza banki átutalások révén Romániában hátrahagyott családtagjaiknak, de a készpénzben hazavitt összegeket is hozzáadva – az Eurostat becslése szerint – a román diaszpóra 31,7 milliárd eurót juttatott Romániába a 2007 és 2017 közötti évtizedben. Az economica.net gazdasági portál összehasonlításképpen arra emlékeztetett: ez az összeg nagyobb, mint az a 30 milliárd euró, amennyit Románia – saját befizetéseit leszámítva – az Európai Uniótól kapott ebben az időszakban, és csaknem fele annak a 73,5 milliárd eurónyi összegnek, amely közvetlen külföldi befektetésként érkezett az utóbbi évtizedben Romániába.

A többmilliós román diaszpóra korábban is jelét adta, hogy szoros kapcsolatokat ápol az anyaországgal, és nem hagyja hidegen a romániai közélet. A 2016-os parlamenti választásokon több mint százezer román állampolgár voksolt a külképviseleteken, 2014-ben pedig a diaszpórának – a leadott 375 ezer szavazatával és a voksolását akadályozni próbáló hatóságok elleni otthoni PSD-ellenes lázadás révén – meghatározó szerepe volt Klaus Iohannis jobboldali államfő megválasztásában.

 

FRISS:


Kiszorította a kormányellenes tüntetőket a román csendőrség a bukaresti Victoria-térről

Bukarest, 2018. augusztus 10., péntek (MTI) – Erőszakba torkollott a román diaszpóra bukaresti kormányellenes demonstrációja: a román csndőrség rohamosztagai péntek éjszaka kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről, miután a békés tüntetők közé vegyült rendbontók órákon keresztül rendszeresen dulakodást provokáltak a rendfenntartókkal.

Az erőszakos tömegoszlatásról szóló parancsot azt követően adták ki, hogy a tüntetők és karhatalom közti összetűzések során a rendbontók körbevettek és ütlegelni kezdtek két csendőrt, akiket – a hírtelelevíziók élő közvetítésének tanúsága szerint – az erőszakot elutasító többi tüntető testével védve mentett meg a lincseléstől.

A csendőrség rohamosztagai könnygázgránátokkal és vízágyúkkal mintegy fél óra alatt kiszorították a tüntetőket a Victoria-térről. Az arcukat elfedő rendbontók azonban a környező utcákban folytatták a csatározást a karhatalommal, köveket dobáltak, és betörtek a környező üzletekbe, ahol egyes média-értesülések szerint két fegyvert is “zsákmányoltak” az ellenük ivezényelt rendőröktől.

Az erőszakot Klaus Iohannis államfő Facebook-bejegyzésben ítélte el.

“Egy igazi demokráciában mindenkinek joga van tüntetni, de az erőszak – politikai nézetektől függetlenül – elfogadhatatlan. Határozottan elítélem a csendőrség brutális, a Victoria-téren tüntetők többségének viselkedéséhez képest teljesen aránytalan közbelépését” – írta a bukaresti szociálliberális kormánnyal szemben álló jobboldali államfő, aki szerint a belügyminiszternek haladéktalanul magyarázatot kell adnia a történtekért.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.