Elfogták a műkincstolvajt – Véget ért a nyomozó és military tábor

(Budaörs, 2018. július 28 – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben olvashattak róla, hogy a Csiki- Pihenőkertből elloptak egy közel két millió forint értékű műkincset. Aggodalomra semmi ok, hisz az ifjú nyomozó palánták az ötnapos tábor ideje alatt sikeresen kézre kerítették a tettest. Szerencsére az ügy vádemeléssel zárult és az elkövető elnyerte méltó büntetését. 

 

Csiki Pihenőkertben minden héten történik valami. A héten a Legyél Te is modern akcióhős! – nyomozó és military tábor résztvevői nyomoztak egy műkincsrablás ügyében. 

 

rendoreseg_eloallitas_tabor (15)

 

2018. július 27-e volt az ötnapos tábor utolsó napja, a résztvevők bemutathatták, hogy mit tanultak a tábor ideje alatt. Arra a rejtélyre is fény derült, hogy ki rabolta el az értékes műkincset, így a rendőrség munkatársai az elkövetőket bilincsben vitték el.

Mint kiderült a tettes a tábor egyik oktatója Kerim bácsi volt, aki ezért a bűncselekményért négy és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott (természetesen csak játékból), hisz kiderült idő közben, hogy tavaly is ő volt az elkövető, akkor is hasonló értékű műkincseket próbált eltulajdonítani.

 

csikitabor (12)

 

csikitabor (10)

 

csikitabor (9)

 

csikitabor (8)

 

csikitabor (6)

 

csikitabor (5)

 

csikitabor (4)

 

csikitabor (3)

 

Ezen a héten a Legyél Te is modern akcióhős! tábor mellett egy időben még csillagász és természettudományi tábor, cukrásztábor, stílus, mozgás, smink, frizura és szabás-varrás tábor, honfoglalás-kori hagyományőrző és íjásztábor és mozgásfejlesztő tábort tartottak ovisoknak.

 

csikitabor (1)

 

csikitabor (18)

 

csikitabor (17)

 

 

csikitabor (16)

 

csikitabor (14)

 

csikitabor (13)

 

csikitabor (15)

 

csikitabor (2)

 

A jövő héten sci-fi tábor, logikai és társasjátékok tábora,  görög főző- és tánctábor, természetismereti és állatvédő tábor, modellező tábor és varázslatos mesetábor várja a kicsiket.

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.