Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt

Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat – mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója.

 

Kifejtette: jellemző, hogy a cégek hosszabb távon is számolnak a diákokkal, bár inkább a nagyobb vállalatok fordítanak figyelmet erre, és vezetnek be tudatosan gyakornoki programokat.

Hegedűs Csaba hangsúlyozta: fontos, hogy megbízható iskolaszövetkezet legyen a foglalkoztató, a fiataloknak érdemes alaposan utánanézniük, hogy melyik szövetkezetnél regisztrálnak.

Az operatív igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a cégeknek sokkal gazdaságosabb iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatni a diákokat, a szövetkezetnek, mint munkáltatónak, ugyanis nem kell közterheket fizetnie, ez államilag támogatott foglalkoztatási forma.

A diákoknak is meg kell kapniuk a minimálbért, de a munkaerőhiány miatt ennyiért általában már ők sem vállalnak munkát – jelezte Hegedűs Csaba.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.