Honfoglalás kori sírok kerültek elő Jászfényszaru határában

Honfoglalás kori – 10. századi – sírokra bukkantak Jászfényszaru határában a minap a Jász Múzeum régészei – számolt be a múzeum vezető régésze hétfőn az MTI-nek.

 

Gulyás András Zoltán elmondta: a feltárást egy beruházás céljára eladni tervezett, de jelenleg még önkormányzati tulajdonban levő három hektáros területen végzik a szakemberek, akik eddig a terület egytizedét tárták fel.

Hozzátette: egy szarmata település maradványaira számítottak a munkálatok során, de titkon remélték, hogy honfoglalás kori leletek is előkerülnek. A feltárás során honfoglaló magyarok – egy férfi és egy fiú – számos kiegészítőt tartalmazó nyughelyeire leltek.

Kiemelte: a férfi sírhelye azért is különleges, mert ez a Jászság első dokumentált szablyás sírja. Hozzátette: a szablya a szokásostól eltérő módon fordítva, azaz markolattal lefelé volt elhelyezve.

Emellett a jobb medencecsont mellett találtak egy rendkívül ritka tárgynak számító bronz tarsolyzárót is. Megjegyezte: a Kárpát-medencében ezen kívül eddig mindössze hat darab – három vas és három bronz – tarsolyzárót találtak.

A fiú sírjában egy vaskést, egy pontkörös díszítésű bogozót, csiholót, csikózablát, valamint több nyílhegyet is találtak. Utóbbi arra utal, hogy a fiatal mellé a tegezét is elhelyezték, de ennek maradványai nem maradtak fenn – közölte.

Gulyás András Zoltán szerint jó esély van arra, hogy további honfoglalás kori leletek kerülnek elő az augusztus közepéig tartó feltárás során.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.