Manipulálhatták a híres stanfordi börtönkísérletet

Egy újságíró olyan hangfelvételt talált, amely szerint a börtönőrök bőrébe bújt egyetemistáknak előre megmondták, hogy bánjanak keményen a “fogvatartottakkal”.

Megrendezett lehetett minden idők egyik leghíresebb szociálpszichológiai kísérlete, a Philip Zimbardo nevével egybeforrt stanfordi börtönkísérlet. Ennek során a tudós és csapata azt az elméletét próbálta gyakorlati úton bizonyítani, hogy a börtönőröknek és a foglyoknak kiválasztottak meghatározott viselkedésformákat vesznek fel, bizonyos körülmények között pedig a hatalmi alá-fölérendeltség megmérgezi a kapcsolatokat – írta az Index.

A kutatást az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete finanszírozta, hogy magyarázatot találjon a haditengerészet és a tengerészgyalogság börtöneiben tapasztalható összetűzésekre, az őrök és a fogvatartottak között.

A kísérletet a tervezett időpont előtt – hat nap után – leállították, mivel a smasszerek egyre durvábban bántak a foglyokkal, így veszélybe került a résztvevők testi és lelki épsége.

A Vox beszámolója alapján úgy tűnik azonban, hogy az őrök nem maguktól váltak szadista állatokká – pedig Zimbardo akkoriban úgy számolt be a kísérletről, hogy a börtönőrök szerepét játszó diákokat nem instruálták –, hanem eleve megmondták nekik, hogy legyenek kemények a rájuk bízottakkal. A lap ezt Ben Blum újságíróra hivatkozva írja, aki erre bizonyítékul szolgáló hangfelvételeket túrt elő.

Az egyiken például David Jaffe, Zimbardo egyik tanítványa hallható, aki egyike volt a börtönőröknek, amint éppen arról magyaráz egyik társának, hogy nem viselkedik elég durván. A felvételen elhangzott például ez a mondat: “Mert az őröknek tudniuk kell, hogy minden őr – ahogy mi hívjuk – kemény őr lesz.”

Blumnak a Mediumon megjelent cikke nyomán gyűlnek a Zimbardót ostorozó, a kísérletet kritizáló szakmai vélemények. Jay Van Bavel, a New York-i Egyetem szociálpszichológusa például azt írta a Twitteren: “A lényeg az, hogy a konformitás nem természetes, vak vagy elkerülhetetlen. Zimbardo nem csak nagyot tévedett ezzel kapcsolatban, de az erről szóló megnyilatkozásai emberek millióit vezették félre, és hitették el velük a stanfordi börtönkísérletről szóló hamis narratívát.”

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.