Ma véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

(Budaörs, 2018. június 15. – Budaörsi Infó) – Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez.

 

A mostani tanév mintegy 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista számára zárul, közülük az érettségizők egy részének még hátra vannak a szóbeli vizsgák.

A többiek közül sokan táborozni indulnak, ők számtalan program közül választhatnak idén is.

A Taborfigyelo.hu vezetője korábban elmondta, hogy több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron. Tóth Béla közlése szerint az idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. A második legnépszerűbb tábortípus a idegen nyelvi, valamint a katonai tábor.

 

ifiklub_bors

Budaörsön a Városi Ifjúsági Klubban a Jókai Mór Művelődési Központban és Lakótelepi Közösségi Házban is tartanak angol tanfolyamot kezdőknek és haladóknak.

 

A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon az idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.

Az idén több tízezer gyermeket várnak a szünidei Erzsébet-táborok is, amelyek június 17-én kezdődnek és 11 héten át tartanak – tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.

A balatoni táborokban csaknem 30 ezer gyerek nyaralhat egyhetes turnusokban.

 

csikipihenokert18majus (2)

 

Budaörsön a Csiki Pihenőkertben hétről hétre új táborokkal várják a gyerekeket.

Lesz ókori egyiptomi régésztábor, boszorkány és varázslóképző tábor, stílus és szabás varrás tábor, csapatjáték és kreatív tábor, cukrász és harcművészeti tábor, fazekas és porcelán festő tábor, távirányítású járművek tábora és többféle mesetábor, viszont ezekre már nem lehet jelentkezni, mert már teljes a létszám.

A Városi Ifjúsági Klubban szintén hasonló a telítettsége a táboroknak. A Klubban lesz dráma, kétfajta angol és robotika tábor is.

A PostART-on kreatív alkotótábort tartanak.

A Lakótelepi Közösségi Házban lovag és hercegnő képző tábor színesíti a kínálatot.

 

16_08_12_csiki_pihenokert_zarotabor (14)

 

Június 18-tól az iskolaszünetben érvényes menetrend lép életbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járathálózatán. Egyes járatok a megszokottnál némileg ritkábban közlekednek a kisebb igény miatt.

 

budaorsi_busz_budaorsi_info_2017

A budaörsi ingyenes kisbusz (288, 289) is a tanítási szünetnek megfelelő menetrend szerint közlekedik.

 

Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat – közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Nyáron sok diák vállal munkát, és a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek korábban a pénzügyminiszter.

A programban új elem, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozásoknál is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat.

A diákok tájékoztatására, illetve a munkajogi problémák megoldására a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Ennek részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak.

 

diakmunka_0000

 

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként.

A vakáció végével a tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nem lesz majd változás.

A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz, a tényleges tanítási napok száma 181 nap. Az érettségi, az országos kompetenciamérés, a célnyelvi mérés időpontja nem változott; az idegen nyelvi mérés az intézmények kérésére két héttel korábban lesz.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.