A BULÁKE is nyerhet a 110 milliós pályázati keretből

(Budaörs, 2018. június 15. – Budaörsi Infó)  Idén összesen 110 millió forintos pályázati forrás áll rendelkezésre a látássérült felnőttek rehabilitációját, önálló életvezetését elősegítő civil szervezetek működésének elősegítésére – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára pénteken Budaörsön tartott sajtótájékoztatóján.

 

 

A sajtótájékoztatón részt vett Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Nyikes Fatime, a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének elnöke és Mikola Gyöngyvér rehabilitációs szakember.

 

latasserultsajtotajekoztato18_06 (1)

 

Fülöp Attila a sajtótájékoztatón egy olyan pályázatra hívta fel a figyelmet, ami elemi rehabilitációt nyújt látássérültek számára.

Elmondta, hogy hozzávetőleg 90 ezer látássérült embert tartanak számon az országban. Nagyobb részük a felnőtt korosztályhoz sorolható és évente átlagosan 500 új beteg jelentkezik, akik jellemzően a cukorbetegség, vagy az időskori agyi érelmeszesedés következtében veszítik el látásuk nagyobb hányadát.

Az  ilyen új élethelyzetbe kerültek napi életvezetésének megkönnyítésére szerte az országban jelenleg nyolc, e témára szakosodott nonprofit civil szervezet működik, egyik közülük Budaörsön. A pályázat nyitott, valamennyi érintett szervezet részére kínál anyagi támogatást, amennyiben megfelel a feltételeknek. A pályázat október 16-áig érhető el és egy évre biztosít anyagi támogatást – tette hozzá az államtitkár.

A pályázat lényege az, hogy az egészségügyi és a foglalkoztatási rehabilitáció között egy olyan utat mutasson, egy olyan lehetőséget nyújtson amellyel a látássérült emberek megtanulhatják a mindennapi tevékenységeket amelyek az élethez szükségesek.

Azokról a látássérültekről van szó, akik felnőtt korukban veszítik el a látásukat. Ez a pályázat már kiírásra kerül.  Civil szerveztek pályázhatnak, és a pályázható összeg 110 millió forint. Ez egy nyílt pályázat, ezért szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy keressék meg ezt a pályázatot a kormány.hu oldalon. 

 

Csenger-Zalán Zsolt megköszönte Fülöp Attilának és a kormányzatnak ezt a támogatást, és hogy nyitottak a pályázati lehetőségekre, és gratulált Nyikes Fatimének az eddigi sikeres munkájukhoz.

 

latasserultsajtotajekoztato18_06 (7)

 

Nyikes Fatime elmondta, hogy az elemi rehabilitáció az, ami azoknak a látássérült embereknek  segít, akik olyan mértékben veszítették el a látásukat hogy a mindennapi életvitelük folytatásában már akadályozottak, nekik szeretnénk segítséget nyújtani.

A Budaörsön működő Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) olyan rehabilitációs központot rendezett be ahol az önellátás, a közlekedés, a mindennapi tevékenység gondjaival a látásvesztés miatt küszködő felnőttek kaphatnak segítséget.

Erről a tevékenységről tartott ismertetőt Nyikes Fatime, az egyesület elnöke, aki maga is látássérült.

Elmondta:  jelenleg 60 csökkent látó, vagy vak ember életének megkönnyítését segítik elő és amennyiben a pályázaton nyernek, a jelenlegi szűkös helyiségből nagyobba költöznek. Itt szakképzett gyógypedagógusok közreműködésével korszerű műszerek felhasználásával többek között látás javító tréninget tartanak, megtanítják a hozzájuk fordulókat háztartásuk ellátására,  az utcai közlekedésben az eligazodásra. A rehabilitáció célja sok esetben a látását veszített ember visszavezetése a munka világába, ennek keretében például informatikai oktatást is tartanak, hogy a számítógépet, mobil telefont vakon is magabiztosan tudják használni a rászorulók.

 

latasserultsajtotajekoztato18_06 (6)

 

“12 évvel ezelőtt jött létre ez a szervezet. Az volt a célunk, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak az embereknek, akik hozzánk fordulnak. Létrehoztunk egy rehabilitációs foglalkoztatót, ahol 35 munkavállaló dolgozik. A jelmondatunkat igyekszünk megvalósítani, hogy segítettből segítővé tudjunk válni. “

 

Mikola Gyöngyvér hozzátetette, hogy az a legfontosabb az emberek számára, hogy értelme legyen annak az életnek amit élnek, ez a legfontosabb minden látássérült számára is.

“Ehhez ad nagy segítséget az elemi rehabilitáció, ami a foglalkozási rehabilitációt készíti elő. Ahhoz nyújtunk segítséget, hogy folytatni tudják az életüket azok az emberek, akik elveszítették a látásukat.” 

 

latasserultsajtotajekoztato18_06 (5)

 

 

A pályázat elbírására július végén kerül sor, amikor beérkezik az összes pályázat. Bízzunk benne, hogy nyert a budaörsi egyesület pályázata is. 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.