Több helyen másodfokú figyelmeztetés a heves zivatarok miatt

Több megyében és a fővárosban másodfokúra emelte a heves zivatarok miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésük szerint másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében a heves zivatarok veszélye miatt. Szintén heves zivatarok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyére a hőség miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 28 és 34 Celsius-fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Mint írták: délután a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéit zivatarok érik el, melyek egyre intenzívebbé válva és rendszert alkotva haladnak keleti, délkeleti irányba (este érhetik el a főváros térségét, késő este pedig a Tisza vonalát). Ezek között nagy eséllyel lehetnek heves zivatarok, melyekhez kapcsolódva 90-100 kilométer/órás szélroham, nagyobb szemű jég és felhőszakadás társulhat. Szerdára virradó éjszaka a zivatartevékenység súlypontja fokozatosan áthelyeződik az északkeleti országrészre, míg az ország más részein lassacskán – átmenetileg – megnyugodhat a légkör – fejtették ki.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.