Down-szindrómás gyerekeket lát vendégül a Fővárosi Állat- és Növénykert

Down-szindrómás gyerekeknek és családtagjaiknak kínál különleges estét a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az Áloméj az Állatkertben elnevezésű program keretében.

A kezdeményezésben világszerte csaknem háromszáz állatkert vesz részt, Budapesten tizennegyedik alakommal rendezik meg a programot – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a pénteki rendezvény résztvevői külön meghívóval érkeznek majd a városligeti intézménybe, ahol az állatok életének rejtelmeivel, az ott dolgozó szakemberek munkájával ismerkedhetnek meg és számos élménnyel gazdagodhatnak.

Az Áloméj az állatkertben elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy évente egy, általában júniusi napon a kert esti zárása után családtagokkal érkező, krónikusan beteg gyermekeket látnak vendégül, különleges, kifejezetten nekik szervezett programon.

Az ötlet a Rotterdami Állatkerttől ered, amely 1996-ban a Sophia Loren Kórházzal együttműködve 175 rákbetegségben szenvedő gyermeket hívott meg szüleivel és testvéreivel együtt, hogy egy felejthetetlen estét szerezzenek nekik. A kezdeményezés azóta világméretű mozgalommá vált, jelenleg a világ 287 állatkertjében szerveznek hasonló programot. Térségünkben 2004-ben rendezték meg először az állatkerti estét Budapesten, Jászberényben és a csehországi Decínben.

Az idei esemény lebonyolításában részt vevő mintegy hetven állatkerti munkatárs önkéntes felajánlásként, szabadidejében vállal szerepet abban, hogy az “áloméjen” felejthetetlen élményt szerezzenek a beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.

A közleményben szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Ennek jegyében az intézmény megállapodást kötött a fogyatékossággal élő embereket képviselő szervezetekkel, és e megállapodások nyomán jelentős kedvezményeket is biztosít az érintettek számára. 1992 óta minden szeptemberben megtartják a Sérült Gyermekek Napját. Ugyancsak sokéves hagyománya van az állatkerti gyermekvédelmi napnak, amelyen az intézmény gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket lát vendégül.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.