Ma van a pedagógusnap

Ma van a pedagógusnap: hagyományosan ekkor köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A köznevelésben mintegy 145 ezer tanító, tanár, óvodapedagógus, a felsőoktatásban csaknem 20 ezer oktató dolgozik. 

 

Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.

Pénteken a fővárosban tartott ünnepségen Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat nyújtott át.

Kásler Miklós ünnepi beszédében a pedagógusokat méltatva kiemelte: ők tanítványaik példaképei, akik életükkel, emberségükkel, ismereteikkel ápolják és gondozzák az ifjúság “világra csodálkozó elméjét”, valamint építik identitásuk pilléreit, hogy biztos hátterük legyen, ha nehézségekbe ütköznek. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.