A képviselő-testületi ülésen történt – Elbírálták a civil szervezetek pályázatait

(Budaörs, 2018. április 26. – Budaörsi Infó) Elbírálta a képviselő-testület a nemzetiségek és a civil szervezetek számára 2018. évre kiírt pályázatokat 2018. április 25-én tartott ülésén. Támogatták egy fitneszpark kialakítását is az uszoda-sportcsarnok területén, amelyet a budaörsi lakosok ingyen látogathatnak majd.

 

 

Napirend előtti hozzászólásában Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) köszönetét fejezte ki, hogy az általa korábban kezdeményezett zebrabejárás megtörtént. Egyúttal jelezte, hogy a Garibaldi utcai átkelőhely felfestése megint lekopott, amit javítani kellene.

Kitért arra is: a lakosság körében elkezdett terjedni, hogy miután a Törsvíz Kft. helyett az FCSM Zrt. vette át a szennyvízszolgáltatást a városban, drágább lesz annak díja, illetve aggódnak a megszokott óraleolvasójuk miatt.

Wittinghoff Tamás polgármester utóbbira válaszolva megnyugtatta: nem lesz drágább a díj, mivel a központi árszabás ezt nem is tenné lehetővé. A vízóra-leolvasókról szólva megjegyezte, hozzájuk az elmúlt évben három különböző leolvasó jött. Hozzátette: nem a város kezdeményezte a szolgáltatóváltást, hanem központi jogszabály írta elő, aminek eleget kellett tenni.

A polgármester is tett egy jelzést a Műszaki Ügyosztály felé, tudniillik a Baross utcában, a volt Pannon GSM épületénél van egy gyalogos átkelő, ahol rendszeresen parkol egy hatalmas teherautó, amely takarja az autósok elől a gyalogátkelőt. Ez nagyon veszélyes, ezért intézkedést tart szükségesnek.

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője a felvetések kivizsgálását ígérte, illetve jelezte, hogy a Garibaldi utcai zebra ügyében már írásban felszólították a kivitelező céget a javításra, amelynek a határideje a napokban jár le.

dr. Kisfalvi Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Kamaraerdei úton a Kassai úttól a buszfordulóig található hatalmas kátyúk kapcsán kérte, hogy kezdjen a hivatal egyeztetést a 11. kerületi önkormányzattal. Szóvá tette azt is, hogy a Szalonka utca és a Szarka utca közötti árokba zöld nyesedékeket, kitermelt földet hordanak. Mindezekkel kapcsolatban intézkedést kért.

 

testulet18_04 (4)

 

Lőrincz Mihály sziszifuszi küzdelemnek nevezte a harcot az illegális szemételhelyezés ügyében, amin folyamatosan próbál úrrá lenni a BTG. A lakosságot arra kérte, éljenek a szervezett zöldhulladékgyűjtés és lomtalanítás lehetőségeivel, és találják meg a szemételhelyezés legális útjait.

Egyetértett, hogy Budaörsön az országos vagy fővárosi kezelésben lévő utak állapota katasztrofális. Mint elmondta: a Kamaraerdei utat a Budapest Közút Zrt. kezeli, sokadszor jelezték nekik a problémákat, azonban még csak ígéretet sem kaptak, hogy mikor lesz kijavítva.

Wittinghoff Tamás a szemétszállítás helyzetéről beszélt, ami szerinte a közeli jövőben nagyon súlyos következményekkel fog járni. Budaörs szemétszállítását ugyanis hivatalosan az Érd és Térsége Hulladékkezelő (ÉTH) Nonprofit Kft. végzi egy ideje, mivel a törvénymódosítások után, csak ez a cég kaphatott ilyen tevékenység végzésére engedélyt. A Budaörsön évtizedeken át közmegelégedésre működő BTG Nkht. már csak az érdi ÉTH alvállalkozója lehet. Az elvégzett munkáért azonban utoljára a 2017. harmadik negyedévben kapott pénz a BTG, ezért egyre inkább ellehetetlenül, a legjobb emberek elmennek a cégtől, és ha a helyzet nem javul, abba kell hagynia ezt a szolgáltatást és átadni az ÉTH-nak.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) Lőrincz Mihály ügyosztályvezetőt kérdezte, hogy mikorra készül el a Patkó utca 3-nál lévő forgalomcsillapító eszköz , hiszen erre a költségvetés is tartalmaz forrást. Másrészt lakossági panaszra jelezte, hogy a Lévai utcai bölcsődénél a forgalomcsillapító küszöb után padlógázzal mennek tovább az autók, többek közt mert a 30-as tábla nem látható. Ezért kérte, hogy a sebességkorlátozó táblát jobban láthatóan helyezzék el.

Lőrincz Mihály hangsúlyozta: a járdaépítési és közlekedéstechnikai feladatokra valóban van forrás a költségvetésben, de céltartalékban, amely csak akkor lesz felhasználható, ha a tervezett ingatlanértékesítésekből származó bevétel beérkezik.

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a körzetében tervezett beruházásokról érdeklődött, így a Temesvári és a Fodros utca, valamint a Szerviz út ütemezésére volt kíváncsi.

Lőrincz Mihály tájékoztatása szerint a Fodros utcában, ahol előbb szennyvíz-rekonstrukcióra kerül sor, majd útépítésre, várhatóan május végén kezdik a munkát, miután két héten belül lezárul a közbeszerzés. A Szerviz út esetében is folyamatban van a közbeszerzési eljárás, és május végére június elejére várható, hogy elkezdődjön a beruházás.

A Temesvári utca megkezdése kicsit későbbre, nyár végére várható, hiszen a közbeszerzési eljárás csak most indult el.

Biró Gyula alpolgármester (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a lakótelepen tapasztaltak miatt arra kérte a lakosságot, hogy a hulladékot a szemetesekbe tegyék. A kutyatulajdonosok figyelmét pedig nyomatékosan felhívta, hogy parkban csak pórázon sétáltathatók a kutyák, csak a kutyafuttatóban lehet őket szabadon engedni. Arra kérte a jegyzőt, hogy a közterület-felügyelet munkatársai kezdjék meg ennek az ellenőrzését, mivel már bőven letelt a türelmi idő.

Emellett lakossági kéréseket tolmácsolva érdeklődött, hogy lesz-e idén veszélyes hulladékszállítás és ha igen, mikor? Utóbbi kapcsán Wittinghoff Tamás utalt korábbi hozzászólásárára: ha megmarad a BTG, akkor lesz, ha nem, akkor nem tudja.

Biró Gyula még arra is felhívta a figyelmet, hogy Szabadság út kifelé eső részén van egy zebra a körforgalomnál, egy pedig az ABS-nél, a buszmegálló azonban pont a kettő közé esik, a forgalmas úton pedig nagyon nehéz az átjárás. Ezért zebra kialakítását kezdeményezte a buszmegállónál.

Első napirendi pontként módosította a képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 23/2012.(VI.22.) önkormányzati rendeletet. A rendeletet több helyen pontosították, de a módosítás legfontosabb eleme, hogy növelték a szociális helyzet alapján történő bérbeadásnál figyelembe vett jövedelemhatárokat.

Dr. Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) arról érdeklődött, volt-e igény arra, hogy jogi személyek is bérelhessenek önkormányzati lakásokat.
Wittinghoff Tamás igennel válaszolt, megemlítve a rendőrséget és a tanodát.

 

testulet18_04 (2)

 

Módosították a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló rendeletet, mivel az Egyesített Bölcsődei Intézményekre minden évben meg kell határozni a fenntartónak a térítési díjakat. Tartalmi módosítás azonban nem történt: a bölcsődék továbbra is térítésmentesek maradnak.

Hasonló okokból volt szükség az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítására is. Azonban itt sem történt változás az előző évihez képest a térítési díjakban.

Jogszabályváltozás miatt vált szükségessé a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 43/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása, amelyet szintén elfogadtak a képviselők.

Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) kérdésére megerősítették, hogy ugyan nem lesz kötelező minden változásról lakossági fórumot tartani, de, ahol többeket érintő ügy merül fel, illetve, ha erre kifejezetten igény mutatkozik, akkor természetesen tartanak ilyen tájékoztatókat.

Az önkormányzat vagyonáról szóló 20/2016.(V.27.) számú önkormányzati rendelet és a Budaörs Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 36/2010.(XI.12.) számú önkormányzati rendelet módosítására azért volt szükség, hogy megosszák a döntési hatásköröket a képviselő-testület, a TFVB és a polgármester között, mégpedig a döntéssel érintett vagyon mértékéhez igazodóan.
Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) kérte, hogy negyedévente készüljön a döntésekről beszámoló a pénzügyi bizottság részére.

A Szervezeti és Működési Szabályzatba emellett beemelték a nemzetiségi együttműködési megállapodásokat, emiatt is szükséges volt az SZMSZ módosítása.

Elfogadta a képviselő-testület az önkormányzat első negyedéves pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót.

Ezt követően 2,3 millió forint pótelőirányzatot biztosítottak a Pitypang Bölcsőde részére, amelyből a beázó tetőt fogják megjavítani.

Az állami fenntartású Herman Ottó Általános Iskola intézményvezetői posztjára beérkezett pályázatot – mint a vagyonkezelésében lévő ingatlan tulajdonosa – véleményezte az önkormányzat, és támogatta Turcsik Viktor intézményvezető megbízásának meghosszabbítását öt évre 2018-tól 2023-ig.

Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) ennél a napirendnél említette meg, hogy a Kesjár Csaba Általános Iskola lett az ország 5. megbízhatóan stabil és magas teljesítményt nyújtó általános iskolája.

Elfogadta a testület a Porsche Ingatlankezelő Kft-vel kötendő Településfejlesztési Együttműködési Szerződést, egyben felkérte a polgármestert, hogy gondoskodjon az ehhez kapcsolódóan a város Településszerkezeti Tervének és Helyi Építési Szabályzatának a módosításáról.

A településrendezési eszközök módosítására egyes intézményi- és különleges övezeti besorolású területekre vonatkozóan is szükség volt, amit szintén elfogadott a képviselő-testület.

A Csata utca – Károly király utca – Szervizút által határolt tömbre vonatkozóan is elindították a településrendezési eszközök módosítását.

A Budaörsi Kézilabda Sport Egyesület azt tervezi, hogy TAO-támogatásból fitneszparkot alakít ki az uszoda-sportcsarnok területén. Az ehhez szükséges önerőt az önkormányzat biztosítja, de feltételül szabta a képviselő-testület, hogy az egyesület térítésmentesen tegye lehetővé a fitneszpark használatát a budaörsi lakosok számára, továbbá hogy vállalja a park üzemben tartásának, karbantartásának, illetve minden felmerülő javításnak a költségeit.

Ismét indul Budaörs az „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” című pályázaton annak érdekében, hogy a Puskás Tivadar utca (Szivárvány utcai parkolótól Baross utcáig), valamint a Hársfa utca (Stefánia utcára merőleges szakasz) megújítására nyerjen forrást. Az igényelt támogatás összege 122 millió forint, amihez az önkormányzat további 52 milliót tesz hozzá.

Jóváhagyta a testület a BTG Nonprofit Kft. által benyújtott két elszámolást. Mint ismert, 2016. áprilisától a hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági számlázást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NHKV Zrt.) vette át, és ez a gazdasági társaság finanszírozza a szolgáltatás végzését. Az NHKV Zrt-től kapott összeg azonban nem fedezte a BTG Nonprofit Kft. költségeit, ezért az önkormányzat pótlólagos támogatást nyújtott a BTG-nek. Ezzel számolt most el a szolgáltató, amit az önkormányzat elfogadott.

Több ingatlan értékesítéséről is döntött a képviselő-testület. Így például pályázatot írnak ki a BTG Vágány utcában található több ingatlanának (egy saját használatú út, ill. két telephely és üzemi épület) együttes értékesítésére.
Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) bejelentette, hogy a frakciójuk nem fogja megszavazni ezeket az eladásokat, mert szerintük később többért is el lehetne adni ezeket.

A tulajdoni viszonyok rendezése érdekében hozzájárultak a képviselők egy Csillagvölgyi / Szépkilátó utcában található ingatlan értékesítéséhez a szomszédos telektulajdonos számára, aki jóhiszeműen használja azt jelenleg is.

Ugyancsak hozzájárultak egy csereszerződés megkötéséhez a Víg utca és a Hegyalja utca közötti, 1243 és 1248/2 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozóan.

A Clementis u. 18/a. sz. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan jelenlegi bérlőjének rendkívüli méltányosság alapján csereként felajánlottak a Templom tér 8. szám alatt egy hasonló méretű lakás bérleti jogát a bérlő közalkalmazotti jogviszonyának időtartamára, de legfeljebb a cserelakás birtokbavételétől számított 1 évre.

Hozzájárult a testület, hogy a Templom tér 17. sz. alatti társasház földszintjén található ingatlanba a bérlő cég egy bérlőtársat fogadhasson, és utóbbi egyéni vállalkozói tevékenysége székhelyeként használhassa az ingatlant.

Szintén a tulajdoni viszonyok rendezése a célja annak, hogy a Baross utcában lévő 4147, 4148 és 4153/131 hrsz-ú közterületek egy részét értékesítették a szomszédos ingatlantulajdonos számára.

Telekalakítással vontak össze két szomszédos ingatlant a Pelikán utcában is, és rendezték a tulajdonviszonyokat.

Egy Tárogató utcai 216 m2 ingatlanrészt szintén értékesítettek a szomszédos ingatlantulajdonosnak, aki azt évek óta használta.

 

testulet18_04 (5)

 

A Deák Ferenc utcában a 228/1 helyrajzi számú ingatlan egy részét a BTG számára értékesíti az önkormányzat, a másik, 1.028 m² nagyságú részét pedig nyilvános pályázaton hirdeti meg 67 millió forintos áron.

A testület jóváhagyta, hogy a Tűzkőhegyi utcában található, 9757 hrsz-ú ingatlant nyilvános pályázat útján értékesítsék. Az ingatlan ára pedig 241,3 millió forint, a bánatpénz pedig 5 millió forint.

Döntöttek a Budaörs, 1444/2 hrsz-ú, a Víztorony utcában található önkormányzati ingatlan értékesítésére kiírt pályázat eredményéről, jóváhagyva, hogy a nyertes ajánlattevő 16,4 millió forintért megvásárolja azt.

Egyetértettek a képviselők, hogy Budaörs is induljon az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című pályázaton, a Mákszem Óvoda fejlesztésével. Az önkormányzat biztosítja ehhez a szükséges 16,7 millió forintnyi önrészt.

Elfogadta a testület az ARAMIS Sport Egyesülettel kötött pénzeszköz átadási szerződés alapján készült elszámolást és szakmai beszámolót.

A Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzat kérelme alapján hozzájárult a képviselő-testület, hogy a Budaörsi Passió rendezésére a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak szánt 45 millió forintos támogatást a Budaörsi Passió Egyesület kapja meg.

Jóváhagyta az önkormányzat a nemzetiségi önkormányzatok 2017. évi beszámolóit, egyúttal elbírálták a 2018. évi nemzetiségi pályázatokat is, amelyekre 19,865 millió forint támogatást ítéltek meg. A Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat 10,875 millió, a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 1,66 millió, a Budaörsi Román Nemzetiségi Önkormányzat 1,74 millió, a Budaörsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2,97 millió, a Budaörsi Görög Nemzetiségi Önkormányzat pedig 2,62 millió forintban részesült.

Ezt követően a helyi kiadványokra 2017-ben benyújtott pályázatok elszámolásait is elfogadta a testület, valamint döntött a 2018-as pályázat kiírásáról, amire idén 1,8 millió forintot fordít a város.

Elfogadták a civil szervezetek (alapítványok) 2017. évi pályázatainak elszámolását és a beszámolókat, valamint döntöttek az alapítványok 2018. évi támogatásáról. Erre a célra idén 25 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre, amelyből 17 szervezet programjait támogatja az önkormányzat.

Jogszabályváltozások miatt volt szükség a helyi közbeszerzési szabályzat módosítására, amelyben többek között meghatározták az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó szabályokat.

Pontosította a testület a Budaörsi Kézilabda Sport Nonprofit Kft. és az önkormányzat közötti szerződést az új sportcsarnok építése kapcsán. Ezek érintik az önkormányzat által erre a célra átadandó telek, ill. a földhasználati jog értékét és a földhasználati jog ellenértéke teljesítésének módját, jogi biztosítékait.

Másfél, illetve 1.75 millió forint értékben céltartalékot szabadítottak fel, és csoportosították át a főépítészi szabályozási tervek sorra.

Döntöttek egy Zúzmara utcai ingatlanra kiírt pályázatról.

Tulajdonosi hozzájárulását adta a testület, hogy a DSE Kosárlabda Szakosztálya TAO-pénzből felújítsa a Herman Ottó Általános Iskola tornacsarnokát.

Végezetül zárt ülésen határoztak a fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró ülnök személyéről, illetve egy a Budafoki úton található ingatlannal kapcsolatos részletfizetési megállapodás jóváhagyásáról.

 

testulet18_04 (1)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.