Történelmi választás II. – Döntésének következményét minden egyes magyar a saját bőrén fogja érezni

(Budaörs, 2018. március 27. – Budaörsi Infó) Április 8-án országgyűlési választás lesz, méghozzá történelmi jelentőségű. 2018. április 9-én bármi is lesz a közel 100%-osan feldolgozott végeredmény, annak következményeit minden egyes Magyarországon élő állampolgár a saját bőrén fogja érezni, de nem csupán a következő választásokig.

 

 

A 2020-as korfordulónál nemcsak belpolitikai, hanem az európai uniós magyar politika is egy olyan válaszút elé fog érkezni, ahonnan akár a következő 30 év iránya is jól belátható lesz. Hogy ezekben az időkben szakadékba zuhan az ország vagy magaslatokra tör, attól is függ, hányan mennek majd el szavazni április 8-án.

Minél többen veszik ki szavazatukkal a részüket belőle, annál kevésbé lehetünk önmagunkra szemrehányással, hogy nem tettünk meg mindent, ami tőlünk telt, bármi is lesz a kimenetel. Ugyanis bárhova sodorja a csónakot az ár, minél többen lapátolnak rajta, annál kevésbé kell tartani matrózlázadástól. A magyar történelemben a legnagyobb társadalmi megmozdulásokat mindig a de me sine me (lat.: rólam, de nélkülem…) politikai helyzet okozta. De nem elsődlegesen magunkért kell élnünk a szavazati jogunkkal, amire csak négy évente van lehetőségünk, hanem a környezetünkért és a következő generációkért is.

Az angol Brexit bebizonyította, hogy egy demográfiai szavazói korcsoport hogyan képes keresztbe tenni az utánuk érkezőknek azzal, hogy jogoktól és lehetőségektől fosszák meg őket néhány jó évért cserébe. Egy országgyűlési szavazáson a következő kormány összetételéről szavazunk, amely meghatározza a továbbiakban például az oktatás és az egészségügy jövőjét is. Ha megszorítják vagy elhanyagolják bármelyiket, éppen az ellen vétenek, amiért bizalmat kértek: a jólét megvalósulása ellen. Az egészségügy a jelenre, az oktatás a jövőre hat kiadósan.

A választó igyekszik valódi polgári viselkedést megvalósítani, amikor behúzza azt a bizonyos X-et. Önálló és felelős döntéssel választ a listán szereplő pártok közül, méghozzá azt, amelyik szerinte képes a jelenlegi, és szerinte rossz állapotokon és helyzeteken javítani, vagy éppen protestálva csak azért sem jelöli be, mondjuk az aktuális kormánypártot, mert nem elégedett azzal a munkával, amit az végzett. Tehát így nem szolgálta meg a neki hitelezett korábbi többségi bizalmat.

Magyarországon sajnálatos történelmi okokból kifolyólag nem gyökeresedett meg azon polgári szerep és mentalitás, amely naggyá tette Nyugat-Európát. A civil kurázsi parazsa Európa ezen a felén nem izzik, hanem csak füstölög az esőben. Bátorság az önálló ítélethozatalhoz; kiállás a jogtiprás ellen; óvja jogait és teljesíti kötelességeit; egy konfliktust észlelve azonnal közbelép békítésvágyból; saját vélemény védelmezése és a másik véleményének tisztelete, még ha nem is ért vele egyet; bajban egymás segítése. Csak hogy keveset írjunk róla, mi teszi az embert nagyszerűvé, hatékonnyá és irigyeltté a Lajtán túl.

De Európa ezen a felén, Lajtán innen is átélhetjük ezt a nagyszerűséget! Amikor a választópolgár elindul szavazni, levedli magáról a balkáni és kelet-európai tekintélyelvű törzsi-mentalitását, ahol a kapcsolati tőke, a simlisség, egymás kihasználása és a gátlástalanság mértékétől függ a társadalmi-gazdasági elhelyezkedése és sikere. A szavazó a tollal a kezében a szavazóív felett csak a saját lelkiismeretére hallgat és a maga mérlegelt döntése szerint cselekszik. Nem vár ezért a tettéért semmit, nem tartozik senkinek sem érte magyarázattal, bárhova is húzta meg a keresztet. Sőt, senkinek semmi köze hozzá, kinek szavazott bizalmat. Ez magánvélemény, amit tisztelni illik.

A választás napján minden magyar szavazó tökéletes példát mutat a civil kurázsiból. És ez az állapot kellemes neki. Átérzi, milyen is lehet nem csupán négy évente egyszer, hanem minden napján ilyennek lenni. Amikor ez az idő eljön, csak akkor fognak megszűnni azok a jelzők, hogy „Kelet-Európa” vagy „Balkán”, de még a „Nyugat-Európa” is. De ezért tenni kell, hiszen minden út egyetlen lépéssel kezdődik.

 

valasztasi_budaorsi_info_2018apr

 

 


A Budaörsi Infó az április 8-án esedékes történelmi választásra tekintettel, egy rövid esszésorozattal készült, aminek ez a második darabja, és arról szeretné tájékoztatni a szavazati joggal rendelkező budaörsi állampolgárokat, hogy függetlenül a pártszimpátiától, az ideológiáktól, és a különböző értékrendektől, éljenek a jogukkal és menjek el áprilisban szavazni.

 

Az első részt idekattintva olvashatják:

Történelmi választás (I.) – Eldől, hogy öngyarmasítjuk-e magunkat

Történelmi választás III. – Még manapság is sokan művirágként tekintenek a demokráciára


 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.