Jelöljön budaörsi doktort az év háziorvosa díjra!

(Budaörs, 2018. március 22. – Budaörsi Infó) Május 10-éig még Ön is beküldheti történetét kedvenc háziorvosáról, hiszen addig nyújtható be pályázat „Az év praxisa a Kárpát-medencében” címre.

 

 

Nyolcadik alkalommal indította el januárban „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága. A páciensek a www.evpraxisa.hu portál ajánló oldalára (http://www.evpraxisa.hu/ajanl) küldhetik be pályázataikat, vagyis ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig, majd két héten át szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra.

Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Kárpátaljáról, Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nemcsak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is – áll az államtitkárság közleményében.

A történeteknek olyan szereplői vannak, mint például a debreceni háziorvos, ő addig vizsgálgatta melleire panaszmentes betegét, amíg beigazolódott gyanúja. Melleltávolítás, kemoterápia, sugár, és a hálálkodó kisgyermekes anyuka, aki, ha nem ilyen kitartó háziorvosa, nem írhatja meg történetét.

Az empatikus nyíregyházi orvos, miközben nagy tudású szintén háziorvos édesapja nyomdokait követi: nem fogad el hálapénzt! A fiatal újszilvási doktornőhöz 30 kilométeres távolságból is hordják a szülők beteg gyermekeiket, vagy a mezőkövesdi orvos, aki a vasárnapi kerítésfestés mellől ugrik a beteg kisfiúhoz. A kárpátaljai orvosok számára a megmaradás a legfontosabb, tudásukat továbbra is otthon óhajtják kamatoztatni. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia, és a szolgálat.

A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd ki azt a 10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.

A zsűri tagjai Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres Klára a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke, Tóth Róbert az Egis kereskedelmi igazgatója, Dr. Horváth Ildikó, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós és Dr. Rurik Imre professzorok, Debreceni Mihály az MTVA felelős szerkesztője valamint Sztankó Péter a Webbeteg ügyvezető igazgatója.

A díjátadáson a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket kapnak a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.

Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett polgármesteri hivatalok, idősotthonok, iskolák, könyvtárak, de plébániák, szakmai és civil szervezetek, szerkesztőségek is ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig itthonról, de Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is.

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.