Új pályázatok fiatal íróknak és színházi szakembereknek

Újabb pályázatokat hirdetett meg fiatal íróknak és színházi szakembereknek a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia.

 

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémiától idén tizenöt pályakezdő író és költő kaphat anyagi támogatást. Mint írták: az íróakadémia rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségeket biztosít a pályázat nyerteseinek, továbbá műhelymunka lehetőségét és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátítását is kínálják.

A pályázaton 18 és 25 év közötti pályakezdők jelentkezését várják, “akik még nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket”. A nyertesekkel a KMTG 1 évre szóló, további 1+1 évre meghosszabbítható szerződést köt, havi bruttó 120 ezer forintig terjedő tanulmányi ösztöndíjjal.

A kiírás szerint a KMTG segít a szerzők arra érdemes műveinek kiadásában, író-olvasó találkozók szervezésében, gondoskodik a médiajelenlétről, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.

Mint emlékeztettek rá: mások mellett Dezső Katalin Akiket hazavártak és Pejin Lea Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című verseskötete is a KMTG gondozásában jelent meg, áprilisban pedig Pataki Tamás Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című regényét adják ki.

Az íróakadémia először hirdeti meg Színházi Műhely elnevezésű projektjének pályázatait, amelyen hatan kaphatnak anyagi támogatást, az irodalmi pályázatnál is felsorolt lehetőségekkel – fogalmaztak a közleményben.

A Színházi Műhelybe pályakezdők és mentorok jelentkezését is várják.
Mentornak olyan színházelméleti szakemberek és drámaírók jelentkezhetnek, akik a pályázati év végéig nem töltik be a 40. életévüket, és még nem rendelkeznek állami művészeti középdíjjal. Hozzáfűzték: a képzés a szakmai-alkotói fejlődés mellett azt célozza, hogy a műhely oktatóin kívül a mentorok is részt vegyek a pályakezdő tehetségek tanításában. A pályázatot elnyerőkkel 1 évre szóló, további 1+1 évre meghosszabbítható szerződést köt a KMTG, havi bruttó 180 ezer forintig.

A Színházi Műhely pályakezdőként olyan 18 és 25 év közötti fiatal tehetségekre számít a pályázók között, akik már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. A nyerteseknek 1 évre szóló, további 1+1 évre meghosszabbítható tanulmányi ösztöndíjat ítélnek meg, havi bruttó 120 ezer forintig, amely részvételük feltételeit biztosítja az oktatásban – írták a közleményben.

A pályázatok beadásának határideje egységesen május 15. éjfél.

MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.