Szépművészeti Múzeum – Rengetegen kíváncsiak az újranyílt Román csarnokra

Rengeteg látogató kíváncsi a Szépművészeti Múzeum hetven év után csütörtökön újranyílt Román csarnokára, az épület előtt már a nyitásra hosszú sor kígyózott az esős idő ellenére is.

 

A második világháborús sérülések miatt a közönség elől évtizedekkel ezelőtt lezárt Román csarnok a múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően újult meg, a Liget Budapest projekt keretében. A felújított épületrész március 15. és április 2. között ingyenesen látogatható.

A csütörtöki 10 órás nyitást már nagy számú érdeklődő várta a Szépművészeti Múzeum főbejárata előtt, délre pedig a változatlanul esős időben csaknem a Dózsa György útig kígyózott a sor.

Baán László, a múzeum főigazgatója a helyszínen az MTI-nek elmondta, hogy már előzetesen nagyon sokan hívták telefonon a Szépművészetit a csarnok újranyitásáról érdeklődve. Pedig az épület legpompásabban díszített terének számító Román csarnok szépségéről legfeljebb hallomásból értesülhetett a közönség, hiszen csak a legidősebbek emlékezhettek rá – jegyezte meg.

 

roman_csarnok_szepmuveszeti_00_2018marc16

 

Az 1944-ben megsérült termet évtizedekig raktárként használták, mígnem a Szépművészeti átfogó rekonstrukciója során ezt a csarnokot is helyreállították.

Baán László emlékeztetett arra, hogy az épület történetének legnagyobb szabású felújítása során, 15 milliárd forintos ráfordítással a múzeum mintegy fele megújult. A legizgalmasabb rész egyértelműen a Román csarnok: a csaknem 900 négyzetméter alapterületű, középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek rekonstrukcióján mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik hozzávetőleg 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá – idézte fel.

 

roman_csarnok_szepmuveszeti_03_2018marc16

 

Mint hozzátette, a csarnokot 21. századi technológiával látták el, így korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

 

roman_csarnok_szepmuveszeti_01_2018marc16

 

A látogatók számára kihelyezett tablók magyarázzák el a Román csarnok sokrétű ikonográfiai programját, a mélyebben érdeklődők számára pedig egy kétszáz oldalas albumot is megjelentettek a teremről – számolt be a főigazgató.

A belépők a Márvány csarnokban pihenhetnek meg, itt alakították ki az ideiglenes ruhatárat és múzeumshopot, valamint mutatják be fényképeken és filmen keresztül is a Román csarnok történetét.

 

roman_csarnok_szepmuveszeti_05_2018marc16

 

A Román csarnok április 2-ig mindennap 10 órától látogatható, az utolsó vendégeket 17 órakor engedik be az épületbe. A belépés érkezési sorrendben történik, előjegyzés, időpontfoglalás nem lehetséges, csoportok számára sem. Tárlatvezetést a múzeum nem biztosít.

 

roman_csarnok_szepmuveszeti_08_2018marc16

 

Az intézmény arra kéri a látogatókat, vegyék figyelembe, hogy a csarnok befogadóképessége korlátozott, ezért előfordul, hogy az épületen kívül kell várakozni.

Az új állandó kiállításokkal október végén nyílik majd meg a nagyközönség számára a Szépművészeti Múzeum.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.