A kedvezményes lakásépítési áfa fenntartását javasolják a szakértők

 A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő lakásépítési teljesítmény folytatódásához az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadott adatait értékelték.

 

A KSH gyorsjelentése szerint tavaly 14 389 új lakás épült, 44,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője idén és jövőre jelentős lakásátadási hullámra számít, de úgy látja, szükséges lenne a kedvezményes lakásáfa határidejének meghosszabbítása, mert 2019 végére tetőzhetnek a lakásátadások, 2020-tól pedig jelentősen visszaeshetnek. A bizonytalanságot tükrözi, hogy tavaly az utolsó negyedévben már megtorpant az építési engedélyek számának növekedése – mutatott rá.

A lakásátadások mellett az irodaépítések, az ingatlanfejlesztői piac, az ipari és logisztikai beruházások, a tisztán állami és uniós támogatású projektek felfutásával idén a gazdasági növekedés gyorsulására számít a szakértő, aki szerint a GDP növekedése elérheti a 4,5 százalékot is 2018-ban.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője, Párdi Zsófia is sürgetőnek nevezte a kedvezményes áfa határidő-meghosszabbításának bejelentését, vagy más, azzal egyenértékű megoldás bevezetését. Egy nagyobb beruházási projekt átfutási ideje legalább másfél év, így ahhoz, hogy ne torpanjon meg a lakásépítések üteme, minél előbb tájékoztatást kellene kapnia az ágazatnak a 2020-ban életbe lépő szabályozási környezetről – jelezte.

Az egyesület szerint a lakásépítésekhez hasonlóan a felújítások is nagy lendületet kapnának, ha ezekre is visszaigényelhető lenne az áfa. Emellett fontos lenne minél több európai uniós forrás felhasználása a 2014-2020-as uniós támogatási időszakban az energetikai lakásfelújításokra. Ez évente nagyságrendileg százezer lakás felújítását jelenthetné, ami a lakásépítések mellett szintén hozzájárulna az építőipar és az építőanyagipar felfutásához – áll a kommentárban.

Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint is kitart a lakásépítési lendület 2019-ig, de ha 2020-tól újra 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája, az további áremelkedést generál. Ez a jelenlegi, erőteljes kereslet végét jelenthetné, ami a kínálatot is jelentősen visszafogná – közölték.

A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója, Földi Tibor úgy látja, a kiadott új építési engedélyek száma már 2018 végétől csökkenhet, ha a kormány nem hosszabbítja meg, vagy teszi véglegessé az új építésű lakóingatlanok 5 százalékos áfáját. Prognózisa szerint idén lassuló ütemben, de tovább nőnek a kivitelezési költségek, így az új építésű otthonok áremelkedése sem áll meg, 2018-ban a fővárosi új lakások árainak 8-10 százalékos növekedése várható.

Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője közölte: ha a kedvezményes áfakulcsra vonatkozó jelenlegi szabályok nem változnak, az év második felében kissé visszaeshet a megindított beruházások száma. Ugyanakkor így is eredményes lehet 2018 a lakásépítések terén, a tavaly Budapesten használatba vett több mint 2700 lakás után a jelenlegi kilátások alapján legalább 6000-7000 lakás épül meg, annak ellenére, hogy a kapacitáshiány és kivitelezési költségek növekedése nagy kihívás elé állítja a kivitelezői háttér nélküli beruházókat – fogalmazott.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint tovább emelkedhet az átadott új lakások száma, az elmúlt két évben elindított társasház-fejlesztések és családiház-építések várhatóan idén és jövőre készülnek el. Hozzátette, tavaly már jól látszott a vidéki lakáspiac erősödése.

Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint a bejelentetthez képest legalább 30 százalékkal, vagyis 5-7 ezerrel kevesebb új lakás épülhet, ha a kormány heteken belül nem dönt egyértelműen az 5 százalékos áfa időszakának meghosszabbításáról. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a mégis elinduló beruházásokon belül a kisebb lakások felé tolódhat el a kereslet.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.