Egy új pályázati lehetőség – „Follower city” lehet Budaörs?

(Budaörs, 2018. február 22. – Budaörsi Infó) 2018. február 21-én ülésezett a képviselő-testület ahol többek között arról is döntöttek, hogy részt vesz városunk a Pozitív Energia Tömb témájú Horizont 2020 pályázaton mint projektpartner. 

 

A Horizont 2020 (Horizon 2020, H2020) az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program.

Három kezdeményezést (FP – Kutatási Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogram; CIP – Versenyképességi és Innovációs Keretprogram; EIT – Európai Innovációs és Technológiai Intézet) foglal magában.

A Horizont 2020 program kiválósági alapon, nemzetközi versenyben, közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati forrásokat jelent.

A pályázatok brüsszeli elbírálásánál döntő szempont a kiválóság, a magas szakmai szintű és jól menedzselt konzorcium, illetve az uniós szinten is mérhető hatás.

A H2020 Program 2018-2020 között is jelentősen fókuszál az okos városokra és közösségekre (Smart Cities and Communities).

A városi térségek fenntartható fejlődése soktényezős tevékenységek függvénye, mint új, energiahatékony és felhasználóbarát technológiák és szolgáltatások alkalmazása az energia, a közlekedés és az infokommunikációs technológiák területén.

 

H2020 Program keretében az Okos városok és közösségek tématerületén 2014-től lehet benyújtani pályázatokat Lighthouse projektekre. Jelenleg az 5. Lighthouse projekt felhívásra lehet pályázatokat be-nyújtani.

2017 decemberében Budaörs kapott egy felkérést, hogy vegyen részt projektpartnerként ebben a H2020-as pályázatban.

A pályázaton való részvétel előfeltétele, hogy az adott város rendelkezzen SEAP-pal (Fenn-tartható Energia Cselekvési Terv), mellyel önkormányzatunk 2012 óta rendelkezik.

A pályázat vezető partnere egy olasz kutatóközpont (Eurac Research). A tervezett pályázat célja egy “pozitív energiájú tömb” létrehozatala, vagyis egy kiválasztott tömbben végrehajtott intézkedések révén éves átlagban az épületek a tömbön belül több energiát termeljenek, mint fogyasztanak.

A nemzetközi pályázatok egyik alapja partnerhálózat építése, mely jelen pályázatban is elvárás. A pályázathoz az olasz partner két „Lighthouse city” és öt „Follower city” csatlakozását várja.

Lighthouse city: 5 millió euró támogatást nyerhetnek, a gyakorlatban megvalósítják a Pozitív Energia Tömböt.

Follower city: 0,75 millió euró támogatást nyerhetnek el, tanulmányokat készítenek, vizsgálatokat végeznek a lehatárolt tömbön, tanulnak a Lighthouse cityktől, hogy egy következő fázisban akár maguk is Lighthouse cityvé váljanak.

A közszféra pályázók esetén 100%-os a támogatási intenzitás az alábbi költségelemek tekintetében: tanulmányok, vizsgálatok készítése, projektmenedzsment, jelentések összeállítása, útiköltség, szállás, workshopok, értekezletek, tréningek szervezése.

Magánszféra pályázók esetében 70%-os az intenzitás.

Az olasz partner érdeklődött afelől, hogy az önkormányzat/város milyen pénzügyi kiegészítéseket tud a projekthez biztosítani.

A megnyert támogatáson kívül az önkormányzat részéről maximum csak természetbeni hozzájárulás lehetséges kiegészítésként (contribution-in-kind), mint pl. projektben résztvevő munkatársak projektben eltöltött munkaidejének arányában a bérük, egyéb szolgáltatások (terem- és eszközhasználat) biztosítása.

 

A projekt megvalósítására 60 hónap áll rendelkezésre.

A pályázatok benyújtására 2018. április 5-ig van lehetőség. A végleges pályázatot az olasz partner állítja össze és küldi be.

A szoros határidőkre való tekintettel Budaörs megkezdte a projekt előkészítését. 2017 év végén egy általános információszolgáltatást küldtünk az olasz vezető partner számár a városról.

Ezeket az információkat kiértékelve a vezető partner alkalmasnak találta Budaörsöt, hogy „Follower cityként” részt vegyen a projektben.

Ezt követően egy részletesebb adat- és információszolgáltatást kért az olasz fél Budaörs-től a tervezett projekt tartalmához illeszkedve.

Budaörs esetében a Baross u. – Árok u. – Holdfény u. – Szivárvány u. által határolt tömb lehetne a projekt megvalósítási területe.

Ez a tömb funkciójában sokszínű (lakóépületek, irodaházak, kereskedelmi és szolgáltató egységek, közintézmények) és méretét tekintve is megfelelő lehet a projekt számára.

A Pozitív Energia Tömb kialakítása mögött nem csak az épületek energiahatékony korszerűsítése szerepel, ebbe értendő a szemléletformálás, az együttműködési folyamatok sorozatának kialakítása, a terület fűtési- és hűtési rendszerének korszerűsítése, szenzorok elhelyezése, okos adatok előállítása és megosztása, e-mobilitás kérdésköre (közbringa, elektromos töltőállomás, energiahatékony tömegközlekedés).

Mindez együttesen termeti meg a Pozitív Energia Tömböt (PET), melyre Európában már több megvalósult illetve a megvalósítás folyamatában lévő példa létezik. Magyarországról Miskolc szerepel hasonló nemzetközi projektben, mint Follower city.

Az érintettek bevonása a projekt kulcsfontosságú része. Az elkövetkező időszakban találkozót szervez az Önkormányzat a kijelölt tömb tulajdonosaival, ahol a projektet ismertetik és elindítják a partnerség szervezését.

Továbbá helyi vagy nem budaörsi székhelyű/telephelyű cégek megkeresése és projektbe történő bevonása is célszerű a projekt pénzügyi hátterének erősítése céljából.

 

A képviselők 15 igen szavazattal elfogadták a napirendet, így Budaörs is részt vesz a pályázaton.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket és természetesen beszámolunk olvasóinknak az eredményekről is. 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.