Elbukta az alkotmányossági normakontrollt Romániában az igazságszolgáltatási reform harmadik törvénye is

Részben alkotmánysértőnek minősítette kedden a román alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag harmadik törvényét is, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezetének, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a működését szabályozza.

 

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke szerint a tavaly decemberben megszavazott jogszabály öt rendelkezése, köztük a CSM vezetőinek megválasztásáról szóló cikkely sérti az alaptörvényt.

Egy másik alkotmányellenesnek bizonyult rendelkezés előírta volna, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ellenőrizze: igazat állítottak-e a CSM tagságra pályázó jelöltek, amikor arról nyilatkoztak, hogy nem voltak a politikai rendőrség tagjai vagy besúgói.

Az előzetes normakontrollt a legfelsőbb bíróság, illetve az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt óvása nyomán végezte el az alkotmánybíróság, amely a kifogások közül csak néhányat talált megalapozottnak.

Korábban a bírák és ügyészek jogállásáról, illetve az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvénytervezet egyes rendelkezéseit is alkotmánysértőnek találta a taláros testület.

Romániában immár egy éve rendszeresen tüntetnek az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a kormánytöbbség a reform ürügyén politikai befolyása alá próbálja vonni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól. Legutóbb január 20-án szerveztek országos demonstrációt, amelyen több tízezer ember vett részt.

A romániai igazságszolgáltatási törvénymódosítások miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki, mivel attól tart, hogy az új szabályozás visszaveti a korrupció elleni harcot. A szociálliberális kormánytöbbség szerint azonban a reformra azért van szükség, mert Románia ügyészállammá vált, ahol sérül az ártatlanság vélelmének alkotmányos elve.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.