A Dal 2018 – Frenreisz Károly dicsérve kritizál

Jobban célba ér a kritika, ha dicséretbe van ágyazva – emelte ki az MTI-nek Frenreisz Károly, A Dal 2018 zsűritagja, aki a műsorban szereplő előadókat kollégának tekinti. A közmédia dalválasztó showja szombaton az első elődöntővel folytatódik.

 

“Nem szokásom durván, veszekedve, szókimondóan véleményt nyilvánítani. A Dalban egyébként is kollégának tekintem az előadókat, akár pályakezdők, akár ismert könnyűzenei szereplők. Kritikai észrevételeimet is el szoktam mondani, de szerintem azok jobban célba érnek, ha nem bántóan, hanem dicséretbe ágyazva fogalmazom meg” – mondta Frenreisz Károly.

Az LGT és a Skorpió zenekar alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész kiemelte, hogy idén a lassúbb, akusztikus dalok vannak többségben A Dalban, ugyanakkor sokféle stílust vonultat fel a műsor. “Elsősorban az számít, hogy jó dal legyen, de a szakmai előzsűrizés során figyelembe vettük azt a szempontot is, hogy színes legyen a műfaji paletta” – hangsúlyozta Frenreisz Károly.

Kitért arra, hogy az első válogatót holtversenyben megnyerő Leander Kills, valamint az egy héttel később hasonló helyen végző AWS egyaránt jó metáldalt hozott a versenybe. Az viszont a zsűri számára is meglepő volt, hogy mindketten milyen magas pontszámot (8-at és 9-et) kaptak a közönségtől. “Ahogy Mező Misi fogalmazott, jóleső érzés, hogy a közmédiában metálzenét lehet hallani” – jegyezte meg. Hozzátette: bár sokan úgy gondolják, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a csúcskorszakát élt rockzene túljutott a zeniten, a koncertekre a mai napig a rockzene tudja a legnagyobb tömegeket vonzani.

A zenész kiemelte, hogy a zsűriben kompletten értékelnek egy dalt, amelyhez nagyon sokat hozzá tud tenni az előadásmód, az éneklési stílus. Megjegyezte, hogy idén a korábbiaknál több a magyar szövegű dal, a 30-as mezőny kétharmada ilyen. “A szöveg finomságai sokkal jobban megérintik a hallgatót, ha azt magyarul hallja. Bár a könnyűzene világnyelve az angol, én úgy gondolom, talán jobb lenne, ha az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar nyelvű produkcióval indulnánk. Ez ott kuriózum, odafigyelnek rá, és ha látványban és hangzásban is minőségi a produkció, mint tavaly Pápai Joci esetében, úgy előnye is lehet a magyar szövegnek” – fogalmazott a zenész.

Frenreisz Károly a Skorpióval idén is több koncertet ad, legközelebb április 28-án a Barba Negra Track nyitóbuliján.

A Dal 2018 első elődöntője szombaton 20 óra 30 perctől lesz a Duna Televízióban és a Duna World csatornán, ahol színpadra lép Dánielfy Gergely (Azt mondtad), Gulyás Roland (H Y P N O T I Z E D), a Ham ko ham (Bármerre jársz), Heincz Gábor BIGA (Good Vibez), Knoll Gabi (Nobody To Die For), a Leander Kills (Nem szól harang), Maszkura és a Tücsökraj (Nagybetűs szavak), a SativuS (Lusta lány) és Süle Zsolt (Zöld a május).

A közmédia hetedik dalválasztó showjának zsűrijében Frenreisz Károly mellett Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő és Mező Misi, a Fonogram-díjas Magna Cum Laude énekes-gitárosa szerepel.

A Dal 2018 két műsorvezetője Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.