Tanulni, tanulni, tanulni…

Budaörs, 2018. február 5. – Budaörsi Infó – Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási 2018/19-es tanévre. Ez egy életre szóló lehetőség, de nem csupán az idén érettségizőknek, hanem a felnőtt, már egzisztenciával rendelkezőknek is, ugyanis ahogy a mondás tartja: „jó pap holtig tanul”. Éppen ezért létezik levelező és esti tagozat. Jelen cikk a tanulás hasznáról szeretne egy keveset értekezni, nem kötődik konkrét eseményhez és dátumhoz, még ha néhol hozzá is ragadt némi a jelenből. Egyszerű eszmefuttatás, semmi több.

Igaz, hogy korunk Magyarországában kormányzati program az ún. „munka alapú társadalom” modellje, de dolgozni is csak a kellő ismeret elsajátítása után, tehát tanulás, vagyis tudás elsajátítás után lehet. Így a munkaalapú fiktív ellentéte, a „tudás alapú társadalom” még akkor is releváns, ha ezzel éppen nem kiművelt, polgári öntudattal és széles ismerettel rendelkező, nemzetközileg is versenyképes emberfőket akar az irányadó politika kinevelni, hanem multinacionális cégek összeszerelő üzemébe olcsó kétkezi munkásokat. Képzettnek és tanultnak lenni, hozzá pedig idegen nyelveket ismerni egyébként se kellemetes a mai magyar demográfiai helyzetben, hiszen még fogja magát a delikvens, és székhelyet vált az EU-n belül, és mindezen túl más államkasszába fog adózni.

A mai hi-tech uralta és információs-forradalmi világunkban („posztmodern”), aki nem képzi magát, az mérhetetlenül lemarad, nem csupán szellemileg, hanem anyagiakban is. Új szakmák születnek és régiek szűnnek meg, hatékonyabb és bonyolultabb eszközök és szerszámok jelennek meg a piacon, és egyre kevesebben ússzák meg a számítógép alapfokú használatát munkájuk teljes körű végzéséhez. Soha sem volt nagyobb hatalom a tudás, mint manapság, ezáltal sosem volt károsabb annak hiánya sem, mert aki belőle kimarad, lemarad. A tudás pedig csak tanulással sajátítható el.

Tanulni viszont nem egyszerű, ámbár nem is nehéz: nehézzé csak a hozzáállás teszi! Minden embernek, hovatartozástól függetlenül azonos szerkezetű agyállománya van, tehát azonos fizikai apparátussal indul a tudás megszerzésének rögös útján, csak az akarat, a koncentráció, a kitartás és a kellő motiváció hiányainak kátyúja törheti ki a tengelyt (ha már felült az oktatás járatára).

Több évtizeddel ezelőtt a tisztes élet fenntartásához még elég volt kijárni az alapfokú iskolákat és egy szakmát megtanulni, amiben elhelyezkedett a nép gyermeke. De a piacgazdaságban nincs hosszú távú kiszámíthatóság, vállalkozások jönnek létre és mennek tönkre, velük együtt munkahelyek is. Az állásinterjúkon pedig a jelentkezőkből azt választják ki, aki képzettebb, a tapasztaltabbakból pedig azokat, akik folytonosan frissítették ismereteiket.

Ezért az ún. lifelong learning, az élethosszig való tanulás garantálja csupán azt a tőkét, amely a másik kettő hiánya okán azokba átalakítható, vagyis az anyagi (vagyon) és a társadalmi (kapcsolatok) tőkék hiányát a kulturális tőkével (tudás) lehet pótolni. Tanulni nem csak információgyűjtést jelent, hanem készségek és kompetenciák fejlesztését is!

A történelem jelentős személyek példáján keresztül képes bemutatni, hogy sosem vált kárára az érett ember „iskolás kor” utáni tanulása, amikor még nem „papírnak” nevezték a megszerzett ismereteket.

A törvényhozó Szolón (i. e. 638k. – 558k.), az ókori Athén társadalmának gatyába rázója egy fennmaradt versében a következőképpen szólt: „Vénülvén is még egyre csak tanulok”.ⁱ Nem is zárkózott el élete végéig a gyermekkorban elsajátított ismeretek bővítésétől, mert úgy gondolta, hogy az öregség még nem elegendő ahhoz, hogy megjöjjön az eszünk. Ezen hozzáállás nélkül nem is juthatott volna már életében a halhatatlan hírnév birtokába.

A későbbi polgártársa, a leghíresebb filozófus, Szókratész (i.e. 470 – 399) pedig haláláig örömmel fogott bele új ismeretek elsajátításába. Öreg korában még egy hangszeren (líra) is megtanult játszani, életelve pedig az volt, hogy a bölcsesség és az erény a tudásban rejlik. Így fejezte ki magát: „És kit neveztek bölcsnek, ha nem engem, aki értelmem nyiladozása óta szüntelenül kutatok és tanulok minden jót, amit egyáltalán képes vagyok?”ⁱⁱ Ez az ember azért halt erőszakos halált, mert beszélgetéseivel ráeszméltette a magukat sokra képzelő polgártársait tudatlanságukra. Ennyire veszélyes a tudatlanság! Mert akkor lesz egy társadalom értékes – ha Márai Sándor meglátását idézzük – „ha a csőcselék könyvtárakat kezd el fosztogatni.”ⁱⁱⁱ

Szókratész azt is mondta, hogy „Esztelen, aki azt hiszi, hogy tanulás nélkül meg tudja különböztetni a hasznos és ártalmas dolgokat.”^iv Egyik követője, aki filozófiai irányzatot keltett életre, Antiszthenész, mindezt tovább vezette: „Az államok akkor pusztulnak el, amikor nem tudják megkülönböztetni a rosszakat a jóktól.”^v Érdemes a körülöttünk lévő bel- és külpolitikai helyzetre vonatkoztatni mindezt, mert nyilvánvalónak tűnhet, hogy már egy ideje ebben az állapotban van a világunk…

De a történelem másik kiemelkedő színpadán ott áll Nagy Péter (1672–1725) orosz cár is, aki uralkodó létére iparos legénynek állt nyugaton, és fáradtságosan kitanulta az ágyúmester, hajómérnök és navigátor szakmákat, kiérdemelve így a „trónon ülő iparosmester” nevet. Bizonyítékát nyújtva, hogy nem csak politikája miatt érdemelte ki a „Nagy” jelzőt.

De elég is a történelemből, következtessünk! A tanulás nem korlátozódik a fiatalkorra. Sőt! Aki ebben a tévedésben van, az úgy vesztette el a versenyt, hogy meg sem jelent rajta. Az „élet iskolája” pedig azoknak lesz alma mater, akik elmaradt fiatalkori tanulmányaik okán sokszorta nehezebben jutottak el olyan szintre, amelyhez egy stúdiummal gyerekjáték lett volna felkapaszkodni. Hiszen évszázadok, évezredek tapasztalatát oktatják, hogy ne kelljen minden egyes generációnak előröl kezdenie a megismerést. A természetben csak az embernél kerül a megszerzett ismeret a következő nemzedéknek továbbadásra, így a tudás az ember mivoltának kiemelkedő része. De tanulás a jól tájékozottság is, „up to date”-nek kell lenni a felgyorsult világunkban, különben nem fogjuk érteni, mi zajlik a környezetünkben, amiből az következik, hogy a környezetünk fog minket meghatározni, és nem mi a környezetünket. A tanulatlan ember pedig a lehető legtöbb tekintetben kiszolgáltatott.

A potenciális sikerembernek jelszava a jelen írás címsora: „Tanulni, tanulni, tanulni!” Ezt a categoricus imperativus-t Leninnek köszönhetjük,^vi ami cseppet sem von el igazságtartalmából, mert sosem az számít, ki mondja, hanem, hogy mit mond. Hiszen egy vásári kofa is mondhat néha bölcseket, ahogy az idősebb Plinius megjegyezte. És hogy egy másik latin szerzővel fejezzük be a gondolatmenetet, álljon zárszónak Seneca bölcs tanácsa a tanulással kapcsolatban: „jobb tudni feleslegeset, mint semmit sem.”^vii

Mendemondász

facebook:

0 Komment