Női ETTU Kupa – Búcsúzott a Budaörs, de hivatalos értesítés továbbra sincs

Hivatalos értesítést ugyan továbbra sem kapott a Budaörsi 2i SC női asztalitenisz-csapata, de minden számolás végén az jött ki, hogy búcsúzott az ETTU Kupa negyedik fordulójában a francia Etival Clairefontaine ASRTT együttesével szemben.

 

A két héttel ezelőtti, budaörsi első meccsen 3-2-re nyertek a franciák, majd a péntek esti második találkozón ugyanilyen arányban a magyarok bizonyultak jobbnak, ráadásul a két mérkőzés alapján azonos volt a megnyert szettek száma is, 19-19.

Az illetékesek hosszú percekig számolták a pontokat, de hivatalos végeredmény nem született. Akkor azt mondták, hogy az európai szövetség, az ETTU szombaton “hirdet majd eredményt”, a budaörsiek azonban vasárnap estig nem kaptak hivatalos értesítést.

“Bár minden számolás alapján a franciák nyertek, mi erről még nem kaptunk hivatalos értesítést. A francia csapat Facebook-oldalán már olvasható, hogy az ETTU szerint összesítésben öt ponttal ők nyertek, de mi erről még nem kaptunk papírt” – mondta az MTI-nek Szvitán Krisztina szakosztályvezető.

A házigazdák kizárólag légiósokkal, a kínai származású, portugál Jieni Shaóval, a román Camelia Jacobbal és az orosz Marija Dolgihhal álltak asztalhoz, míg a vendég magyaroknál Pergel és Fazekas mellett Peterman-Varga Tímea lépett asztalhoz pénteken.

A negyedik forduló továbbjutói küzdhetnek majd meg a Bajnokok Ligájából átkerülő négy csapattal a legjobb négy közé kerülésért.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.