Szemtanúkat keres a Budaörsi Rendőrkapitányság

(Budaörs, 2018. január 25. – Budaörsi Infó) A budaörsi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást 13010/159-21/2018. bűnügyi számon közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 21-én 6 óra 50 perckor a 10-es számú főút 27. kilométerszelvényében Piliscsaba irányából Pilisjászfalu irányába közlekedő Skoda Felicia típusú személygépkocsi az úttesten megcsúszott, majd a jármű átsodródott a szembejövő forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Peugeot 3008 típusú személygépkocsival. A Skoda vezetője a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az eljárás adatai szerint a baleset helyszínén megállt kettő, Budapest irányából érkező, jelenleg ismeretlen típusú és színű gépkocsi, amelyek a balesetben részes Skoda gépjármű után közlekedtek. A két gépkocsi vezetői segítséget nyújtottak a baleset helyszínén, de a rendőrök kiérkezése előtt onnan távoztak, így kilétük jelenleg nem ismert a nyomozóhatóság előtt, tanúként kihallgatásuk azonban szükséges az eljárás során.

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a fentiek szerint segítséget nyújtott a közlekedési baleset során, de elment a helyszínről a rendőri intézkedés előtt, vagy a balesettel egyéb összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon (Budaörs, Szabadság út 160. szám), vagy hívja a 06 23 505 400-as telefonszámot, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

(Budaörsi Infó/forrás: police.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.