Programot indít az idősek füstmérgezésének megelőzéséért a polgárőrség

Füstölő kémény elnevezéssel a fűtési szezonban országos programot indít a tanyákon élő idős emberek füstmérgezésének és kihűlésének megelőzése érdekében az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ).

 

Csonka Nándor közölte: a polgárőrség a külterületeken és a tanyákon fokozott járőrszolgálatot lát el a falugondnokok, a mezőőrök közreműködésével, így gyors segítséget tudnak nyújtani az egyedül élő idős embereknek.

Kiemelt figyelmet fordítanak Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére, az ottani tanyavilágban élőkre – tette hozzá.

A közlemény szerint a polgárőrség az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a rendőrség javaslatait is figyelembe veszi, valamint együttműködik az önkormányzatokkal a program végrehajtásakor.

Mindemellett folyamatosan felhívják a tanyavilágban élők figyelmét a tüzelőberendezések, a kémények ellenőrzésének szükségességére és szén-monoxid-érzékelő használatára – tartalmazza a közlemény.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.