Adóbevallás 2018 – Itt vannak a legfontosabb dátumok!

Az utóbbi években több dolog is egyszerűsödött az szja-bevallásnál, lényeges könnyebbség például, hogy az adózók jelentős részének már nem kell elvesznie a bevallás útvesztőiben, a tervezetet elkészítik helyettünk, azt csak le kell ellenőrizni és jóvá kell hagyni.

 

Idén pedig bővül ez a kör, a NAV külön kérés nélkül elkészíti az szja-bevallás tervezetét az őstermelőknek, az áfafizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is. Tállai András, az adóhivatalt vezető államtitkár az MTI-nek elmondta a fontosabb idei dátumokat.

Az e-szja webes kitöltő felülete már elérhető a NAV honlapjáról, január 8-tól pedig már bárki beküldheti elektronikusan az szja 1+1 százalékos nyilatkozatát is.

A NAV a változásokról, a teendőkről és a fontos határidőkről januárban minden érintettnek levelet küld. Akiknek van ügyfélkapus regisztrációja, azoknak oda, akiknek nincs, annak pedig postán, elvileg január 31-ig.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az március 19-éig SMS-ben, űrlapon, formanyomtatványon, levélben, személyesen, illetve a 1819-es telefonszámon is kérheti, hogy postázzák neki a tervezetet. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők a tervezetet március 15-étől megnézhetik, jóváhagyhatják és akár módosíthatják is a webes felületen.

De a bevallás továbbra is kitölthető a régi ÁNYK-programmal is, a programot január 8-tól lehet letölteni a NAV honlapjáról. És van lehetőség papíralapú bevallásra is, a nyomtatvány beszerezhető az ügyfélszolgálatokon.

Az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje február 26.

Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek – a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek is – a bevallást május 22-éig kell benyújtaniuk. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.