Bírságcsökkentéssel ösztönözi az okozott károk mérséklését a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével a fogyasztóknak okozott károk mérséklését, a fogyasztók kártalanítását – hívta fel a figyelmet a GVH keddi közleményében.

 

A kartell és erőfölényes ügyekben már évekkel ezelőtt bevezetett engedékenységi program és egyezségi eljárás kedvezményein kívül nagymértékű bírságcsökkentésre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek jogsértésük negatív hatásait részben vagy egészben orvosolják, különös tekintettel a fogyasztók kártalanítására. Ilyen helyzetekben a fogyasztók teljes körű kártalanítására fordított összeg levonható a bírság összegéből, a részleges kompenzáció pedig a bírság mérséklését eredményezheti – írták. Példaként említették, hogy legutóbb a Vodafone – egyebek mellett – a fogyasztóknak felajánlott jóvátétel biztosításával több mint felével, 200 millió forintra tudta csökkenteni a rá kiszabott bírság összegét.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a GVH hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi szabályok megsértésekor a vállalkozások akár az előző évi nettó árbevételük 10 százalékáig terjedő bírságot is kaphatnak.

A versenyhivatal bírságcsökkentéssel ösztönzi a vállalati megfelelési programok bevezetését is. Fogyasztóvédelmi ügyekben akár a bírság korlátlan enyhítésével járhat, ha egy vállalkozás jogi véleményt kér reklámkampánya elindítása előtt. Kartell és erőfölényes ügyekben 7-10 százalékos bírságcsökkentést ad a GVH attól függően, hogy a megfelelési program működése nyomán egy vállalat megszünteti-e részvételét a jogsértésben, illetve szolgáltat-e bizonyítékot a GVH-nak egy esetleges későbbi eljárásban.

A GVH ügytípustól függően 5-20 százalékos bírságcsökkentéssel ösztönzi a megfelelési programok vállalását is az eljárásokban. A hivatal a jogsértés beismerését, a bizonyítékok szolgáltatását is bírságcsökkentéssel honorálja, ennek mértéke fogyasztóvédelmi típusú ügyekben 20-30 százalék is lehet – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.