Női kézilabda NB I – Idegenbeli győzelemmel zárja az évet a Budaörs

(Budaörs, 2017. december 31. – Budaörsi Infó) – Szombat este a K&H női kézilabda liga 9. fordulójában a Budaörs Handball meggyőző játékkal 32-19-re legyőzte a Vasas SC csapatát a megtelt Elektromos Sportcsarnokban.

 

 

A magabiztos, 13 gólos sikert a lányok már az első félidőben megalapozták, hiszen 18 szerzett találat mellett mindössze 4 akciógólt kapott a Budaörs.

A fordulást követően Mihály Attila vezetőedző minden padon ülő játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra, így például a saját nevelésű 17 éves Rácz Réka is megszerezhette első élvonalbeli találatait.

 

Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző:

„Mi is végigjártuk ezt az utat, kitartást és türelmet kívánok a Vasasnak! Jelenleg elég sok problémával küzdünk, sok a sérültünk, így érthető, hogy több a fiatal a keretben. Nagyon készültünk, tisztában voltunk vele, hogy a Vasas egy jobb napon okozhat problémát nekünk. Talán a hatékony védekezésünknek, a jó kapusteljesítményünknek és a gyors kontráinknak köszönhetjük, hogy sikerült meglépnünk az első játékrészben a hazaiaktól. Örülük, hogy minden játékosomnak tudtam játéklehetőséget adni ma.”

 

Kovács Péter, Vasas SC vezetőedző:

„Először is szeretnék gratulálni a Budaörsnek, teljesen megérdemelten nyert az ellenfél. Jól dolgoztak a héten a lányok, bevallom őszintén, arra készültünk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Az első félidő közepéig egyetlenegy technikai hibánk volt, ám a második 15 percben sok labdaeladásunk volt, amit az ellenfél kihasznált és lerohanásokból gyakorlatilag eldöntötte a két pont sorsát. A második játékrészben jobban összeszedtük magunkat, voltak jó periódusaink. Ismételni tudom magamat: nagyon nehéz az első osztály. Ez egy rögös út, mennünk kell tovább, hinnünk kell magunkban.”

 

K&H női kézilabda liga, 9. forduló:

Vasas SC – Budaörs Handball 19-32 (6-18)

 

Vasas SC:

Győri, Antóni (kapusok), Agovic 5, Kocsis 4 (1), Mester 2, Kuczora 2 (2), Szatmári 2, Németh M. 2, Németh N. 1, Szecsődi 1, Moutsogianni, Becséri, Fekete B., Hansághy, Hárs, Hanusz
Vezetőedző: Kovács Péter

 

Budaörs Handball:

Sipeki, Wéninger (kapusok), Juhos 8 (6), Hornyák Á. 5, Szöllősi-Zácsik 5, Pásztor 3, Rácz 3 (1), Farkas 2, Szabadfi 2, Zsigmond 2, Berta 1, Ertl 1, Brettner, Kaczur
Vezetőedző: Mihály Attila

 

Az eredmény alakulása: 9p.: 3-3, 12p.: 3-6, 19p.: 6-12 27p.: 6-16, 40p.: 9-21, 57p.: 17-30

 

Kiállítások: 16, illetve 6 perc

Piros lap: Moutsogianni (58p.)

Hétméteresek: 4/3, illetve 9/7

Sárga lapok: 2, illetve 1

Hivatalos nézőszám: 500 fő

 

 

Eredmények:

 

DVSC-TVP – Békéscsabai ENKSE 31-28 (15-12)
Kecskeméti NKSE-Győri Audi ETO KC 22-30 (10-17)
Kisvárda Master Good SE-Érd HC 21-27 (9-18)
Vasas SC-Budaörs 19-32 (6-18)
Alba Fehérvár KC-MTK Budapest 29-29 (14-14)
GVM Europe-Vác – Siófok KC 27-28 (15-13)
FTC-Rail Cargo Hungaria – Dunaújvárosi Kohász KA 30-23 (16-11)

 

A tabella:

1.  FTC-Rail Cargo Hungaria      9  9   –   –  288-212  18 pont
2.  Érd HC                      11  9   –   2  334-267  18
3.  Győri Audi ETO KC            9  8   –   1  295-195  16
4.  GVM Europe-Vác               8  6   –   2  256-212  12
5.  Siófok KC                    9  6   –   3  268-242  12
6.  Alba Fehérvár KC             9  4   2   3  252-235  10
7.  Dunaújvárosi Kohász KA       9  4   1   4  243-230   9
 8.  Budaörs                     10  4   1   5  268-276   9
9.  DVSC-TVP                     9  4   –   5  220-251   8
10.  Kisvárdai KC                 8  3   1   4  208-206   7
11.  Kecskeméti NKSE             10  2   1   7  248-318   5
12.  MTK Budapest                 9  –   3   6  222-276   3
13.  Vasas SC                     9  –   1   8  187-305   1
14.  Békéscsabai ENKSE            9  –   –   9  214-278   0

 

Tíz bajnokit követően 9 ponttal a tabella 8. helyén állnak lányaink, folytatás egy hét múlva idegenben az MTK ellen.

 

(Budaörsi Infó / forrás, fotó: MTI, budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.