Harmadik veseátültetése után ismét futballozni szeretne Ivan Klasnic

Ivan Klasnic korábbi horvát válogatott játékos a harmadik veseátültetése után ismét futballozni szeretne.

 

“A legutóbbi műtétem után kaptam egy ajánlatot játékosként. Talán ez egy újabb lehetőség számomra. Nyárig van időm formába kerülni és dönteni” – nyilatkozta a német Weser Kurier című lapban a 37 éves csatár.

Klasnic hangsúlyozta, hivatalosan sosem jelentette be a visszavonulását, de amikor ez megtörténik, a brémai Weserstadionban szeretne elbúcsúzni, hiszen 2001 és 2008 között a Werder Bremen labdarúgója volt.

“A transzplantáció olyan, mint egy motorcsere. Az első veseátültetésem után is újra játszottam, miért ne tudnék most is?” – fogalmazott a játékos. Hozzátette, mivel ő az első profi labdarúgó, aki ilyen jellegű orvosi beavatkozás után visszatért a pályára, nem tudja, milyen hatással volt mindez az egészségére.

“Senki nem tudja, hogyan hatott a vesémre, hogy ismét fociztam” – vélekedett. Hangsúlyozta, mostanság sokkal többet foglalkozik az egészségével.

“A futballisták gyakran akkor is a pályán vannak, amikor nem akarnak. Ha az edző azt mondja, hidegben kell edzeni, akkor hidegben kell edzeni. Ma már sokkal több figyelmet fordítok arra, mi a jó nekem” – magyarázta.

Klasnic első operációja 2007-ben volt, amikor az édesanyjától kapott szervet. Ezt a teste nem fogadta be, ezért két hónappal később megkapta az édesapja veséjét. Ez a transzplantáció sikeresebb volt, hiszen például 2008-ban részt vett az Európa-bajnokságon, de 2016-ban ismét jelentkeztek a problémák. A harmadik műtétre idén október közepén került sor Zágrábban.

“Nem lettem új ember, de sokkal kellemesebben érzem magamat. Annyit ihatok, amennyit akarok, és azt ehetek, amit akarok. Már nem kell dialízisre járnom, ez is megkönnyíti az életemet” – mondta.

A 41-szeres válogatott csatár elmesélte, rengeteg játékos, újságíró és szurkoló biztatta őt a nehéz időszakok alatt. Példaként két esetet említett. Az első transzplantációja után a Werder U23-as csapatában tért vissza a St. Pauli ellen. A Weserstadionban 35 ezer néző volt, akik a nevét skandálták, amikor pályára lépett. Az előző szezonban a Bolton Wanderers bajnoki mérkőzésein a közönség minden alkalommal felállva tapsolt a 17. percben, mivel 17-es volt a mezszáma.

“Ezért is tűnik lenyűgöző ötletnek, hogy ismét játékosként fussak ki egy stadionba” – vallotta be Klasnic, aki visszavonulása után inkább klubmenedzserként tevékenykedne, mint edzőként.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.